Vissza a címlapra.CLAMP
Születési ideje:
A CLAMP csoport 1985-ben alakult, 11 taggal, akik iskolai barátok voltak, és együtt rajzoltak különféle dounjishi mangákat. Az első manga, mely már saját történetük volt, az RG Veda készítése alatt négyen kiléptek, majd utána még három tag hagyta el a csapatot, és próbálta megtalálni saját, egyéni stílusát, karrierjét. A maradó négy tag volt az, akik mind a mai napig a CLAMP tagjai, és a kezdeti idők óta a CLAMP alkotói.
A négy tag (mindannyian hölgyek) felosztotta egymás között a munkát, mindegyiküknek pontosan behatárolt feladata van, így érdekeik és elképzeléseik nem ütköznek és egyetértésben tudnak dolgozni.
Nanase Ohkawa felelős a történetért, és a grafikai tervezésért. Ő tervezi meg a könyvek külalakját, de a hírdetéseket is.
Mokona Apapa a fő grafikus, a tulajdonképpeni manga-rajzoló,
Mick Nekoi az SD alakokért és a kifestésért felel, míg
Satsuki Igarashi tulajdonképpen asszisztensként dolgozik, ugyanakkor sokszor ő a CLAMP szóvivője, valamint a CLAMP tagjait megjelenítő rajzok is az ő munkái.
A CLAMP elsősorban a shoujo-manga híres, azonban a legutóbbi munkáik között fiúknak szánt sorozatok is megjelentek, melyek a shoujo sorozatokhoz hasonló, hatalmas sikert arattak. Jelenleg ők a leg-ismertebb és legnépszerűbb manga-alkotók, és Shirow mellett talán az egyetlenek, akik elérték, hogy senki nem szólhat bele abba hogy mit és hogyan csinálnak. Határozott elképzeléseik és összeszokottságuk miatt sokan elviselhetetlennek és kezelhetetlennek tartják őket, azonban nem tisztázott, hogy ezek az állítások megfelelnek-e a valóságnak, vagy mindössze a féltékenység eredményei.
A MANGAzinon fellelhető művei:
Cardcaptor Sakura
Chobits
Shirahime Shou
Clover
Wish
Tsubasa RESERVoir CHRoNiCLE
Magic Knight Rayearth
Tokyo Babylon
XXXHolic
Fushigi no Kuni no Miyuki chan
X
Kidou Tenshi Angelic Layer
Watashi no Suki na Hito
RG Veda
Gohou Drug
Derayd
Kobato
Rex Kyouryuu Monogatari
Shin Shunkaden
CLAMP in Wonderland EX
Suki