Vendégkönyv és Fórumok Írd meg véleményed az oldalról, a mangákról, és bármiről, ami a témánkhoz kapcsolódik.
Mellékletek
Al-oldalak melyek nem részei a törzs-lapnak, hanem hozzáadnak, bővítik a képet.
Slayers Hamlet
Shakespeare halhatatlan drámáját már sokan, sokféleképpen bemutatták, most azoban a seiruuni Kultúrális Minisztérium támogatásával Zelgadis Greywers állította színpadra. Egy nagyon fáradt fanmanga, PuppZ fordításában.
Kedves Rajzoló társak,Érdeklődők,BL/yaoi fanok!
Az eddig megjelent hazai manga antológiák sikerén felbuzdulva, már készülőben Magyarország első 100% yaoi témájú antológia kötete!
Azzal a céllal jött ez létre, hogy az e témában alkotó művészek is bátran megmutathassák mit is tudnak!
Ezért pályázatot írtunk ki, ahol szeretettel várunk minden rajzolót és novella írót!
A nevezési feltételekről s egyéb információkról olvashattok weboldalunkon :http://blushantology.tk
Megújult formában nyitott meg Magyarország első animes társkereső oldala, az Otakuckó.
Mától az oldal neve Otaku Fórum, amin szerepel személyi galéria, és sok más újdonság, ami idővel bővülni fog az igények szerint.
Természetesen nem csak az oldal, de a fórum is új dizájnt kapott.
Akár társat keresel, akár hasonló érdeklődésű barátokat szeretnél, itt mindenképp érdemes körülnézned! http://www.otakuforum.hu/
A számtalan hazai találkozón általában mindig van belső, kisebb meeting szervezve, ám ezek száma nem sok. A KOI CON keretein belül egy olyan rendezvény sorozatot biztosítunk a résztvevőknek, amelyen (az időjárástól függően szabad illetve zárt téren, számtalan interaktív és a japán kultúrával kapcsolatos programokon, versenyeken vehetnek részt.
PROGRAM LEHETŐSÉGEK:
(nem fix teljesen a program, bárki beleszólhat- A SZABAD ALAKÍTÁS ESÉLYE MINDEKINEK FENN ÁLL)
RAJZ (Élőben meghívunk pár alkotót, akik helyben bemutatják, hogyan kell színessel illetve grafittal a különböző technikákat alkalmazni, és hogyan lehet a különböző hatásokat elérni ezekkel a technikákkal.)
- PHOTOSHOP (Laptopok segítségével bemutatnánk, hogy hogyan is kell kezelni a programot, és hogyan lehet pár egérvonással gyönyörű hatást kreálni.)
- BJD babákról (A hazai körökben is elterjedő új láz a BJD baba. Előadást, illetve bemutatót lehet meghallgatni, megtekinteni.)
2010 június 12-én kerül megrendezésre az első budapesti HoldfényCon a SYMA Rendezvényközpontban. Rendezvényünk célja, hogy Benneteket, a magyar figuragyűjtőket, kártya,és miniatűrjátékosokat, film és animerajongókat a lehető legszélesebb körből összehozzuk egy baráti találkozóra. A rendezvényen lehetőség nyílik új, hasznos tapasztalatok megszerzésére, egymás megismerésére, hiszen mindannyiunkat összeköt a színes fantázia és a játékok, figurák, filmek iránti szeretetünk.
A találkozón változatos programokkal, szerepjáték, kártya és miniatűr versenyekkel (pl.: Warcraft, Magic, Yu-Gi-Oh!, Star Wars, D&D, Warhammer) találkozhattok, valamint az Anime rajongókat filmvetítéssel, cosplay, konzol, karaoke és rajzversennyel, továbbá tombolával várjuk.
A helyszínen kedvezményesen vásárolhatjátok meg a hobbitokhoz nélkülözhetetlen kiadványokat, kiegészítőket, figurákat és egyéb cuccokat!
További programok:
- 300 db-os exkluzív figura és szoborkiállítás... Marvel, DC, Alien & Predator, Ikki Toussen pvc figurák és még sok más csemege.
- Maszkmester bemutató.
Miókovics Mátyás professzionális maszkmester, látványszobrászattal, maszkkészítéssel és egyéb látványosságokkal várja az érdeklődőket standjánál!
:link:
- Warhammer figurafestés, demózás..
- Anti Fitness Miki dedikál és fest, beszél a hobbijáról stb,.
- Rúna Tábor szerepjáték bemutatója, Aliens és egyéb témakörökben...
- Árusok kedvezményes akciókkal egész nap... nem csak animés fancuccokkal :-))
- Kis színpadi beszélgetős műsorok a képregényes, animés és sci-fi témakörökben
A mai napon megjelent a magazin 21-ik száma. Keressétek az újságárusoknál (Relay, Inmedio), a nagyobb üzletekben (Tesco), illetve a benzinkutaknál!
Részletes tartalom:
ANIME
- aktuális, Japánban futó animék bemutatása
- a hónap felfedezettje: Ichiban Ushiro
- Soul Eater
- K-ON!
- Üvegnyuszi
- Lucky Star
- Ghost in the Shell
- 2010 Sakuracon fényképes beszámoló
- Czető Roland interjú
- Shinigami TOP10
- "wannabe" animehősök
MANGA
- Oh!Great mangaka bemutató
- Air Gear
- Katekyo Hitman Reborn!
- Metropolis
- Vázlatok (új yaoi manga a Fumax-tól!)
- Démonnapló
- gender-bender mangák
- keresztény mangák
KULTÚRA
- japán építészet
- sushi készítés
- kínai horoszkóp
- Hanami fényképes beszámoló
- XXIII. Kendo Európa-bajnokság és Japán Kulturális Napok
- Itojama Akiko: A tengeren várlak (könyvbemutató)
- Udinei Távol-Keleti Filmvesztivál élménybeszámoló
- Ouendan, avagy a japán pom-pom fiúk
ZENE
- News
- L´arc-en-Ciel
- LMC interjú és koncert
- Versailles
EGYÉB
- Mendol dorama bemutató
- Minami Akina idol bemutató
- seiyuu rovat: Katsuki Masako és Seki Tomokazu
- divat: szemöveg versus kontaktlencse
- Final Fantasy 13 és a hozzá tartozó cosplay rovat
Újabb küldetésen a KAMIkaze Attack harci alakulata! Immár 4. állomásához érkezett a 2008-ban elindult KAMIkaze Attack japán zenei partyink, aminek célja, hogy itt helyben Kecskeméten is tudjatok a kedvenc japán zenétekre bulizni és ne kelljen ehhez az ország különböző részeibe elutaznotok.
A bulijainkon a létező összes zenei stílus és irányzat megtalálható, a hiphoptól kezdve a legdurvább DNB számokig, így próbáljuk minél változatosabbá és színesebb képet adni ennek a távoli és varázslatos kultúra zenei életéről. A partynknak 2 állandó selektora van D3str0y_Alice, aki a durvább zenéket képviseli és az Industrial, Metal, Electro stílusok közól szemezgeti a különféle csemegéket valamint a
főszervező Daisuke, aki ritmusosabb és dallamos zenékkel próbál meg mindenkit egtáncoltatni az R&B, Hiphop, DNB, J-core, Electro, J-pop zenei salátája által. A csapatunkhoz nemrég csatlakozott a találkozónk hűséges fangörje Mai, aki ugyan még kezdő, de annál lelkesebb, Ő a dallamos J-rock és Visual Kei zenék szeretője. Kérdésetekkel forduljatok a bátran hozzánk: http://www.kameet.hu
Helyszíne:
Kilele Music Café (volt Amstel), Kecskemét, Jókai u. 34.
Nagyobb térképre váltás
Időpontja / időtartama:
2010. június 25. péntek 21:00 - 03:00
Az üzlet május 6-tól áll rendelkezésetekre az új helyen:
1066, Bp, Teréz krt. 12 fszt 2. (Oktogon)
Az üzlet még fél lábon áll pár hétig, de az előző üzlet is csak addigra nyerte el végleges formáját, mire kiköltöztek belőle, szóval most sem lesz ez másképpen :]
Ami biztos:
- Csütörtökön már az újdonságokkal várnak mindenkit
- Régi előfizetőknek az új üzlet alacsonyabb árakat hoz
- Az aktuális Free Comicbook Day választékából is szemezgethettek (ezt nem feltétlenül csütörtöktől, de erről majd később)
Nyitvatartás egyelőre változatlan, tehát hétköznap 11 és 19 óra között, míg szombaton 11 és 15 óra között.
Március 31-én, szerdán a Szentjánosbogarak sírja kerül műsorra a Csepel Plaza anime filmklubjában 18:15-től. A Ghibli Stúdió filmje egy testvérpár szívszorító történetét meséli el a II. világháború bombázásainak idejéből. A magukra maradt gyerekekre rászabadul a pokol, egy aprócska faluban, ahol nincsenek ütközetek, sem katonák, sem magasztos célok, csak ártatlan emberek, akik az életükért küzdenek. Kétségtelenül az egyik legmeghatóbb és legérzékenyebb háborús film a Szentjánosbogarak sírja, gyönyörű képekkel és zenével, mellőzve a hatásvadász melodrámát, mégis rendkívül szívbe markolóan.
A film történetének óriási erejét nagyban fokozza az egyedülálló látvány- és hangvilág, így érdemes moziélményként kipróbálni, garantáltan hatalmas élmény marad.
Március 23-án megjelenik a magazin huszadik száma! Ezúttal is roppant változatos tartalommal és számos újdonsággal kényeztetjük el az olvasóinkat!
A hónap fő animéje a Fushigi Yuugi és a D.Gray Man, ez utóbbi kiegészítve a vadonatúj cosplay rovattal. Szintén újdonság a �Hónap felfedezettje� rovat, amiben mindig egy olyan aktuális animét fogunk kivesézni, ami éppen nagy sikerrel fut Japánban, ezúttal a Dance in the Vampire Bund-ot. A hónap kiemelt témái a horror animék (Monster, Higurashi), és a pszichopata karakterek, külön cikkben foglalkozva az ún. �yandere� típusú szereplőkkel. De rászántuk még néhány oldalt az Idő fölött járó lányra, az Égenjárókra (Sky Crawlers) és az év eleji rendezvényekre is.
Az ehavi könyvajánlóban Abe Kobo műveire koncentrálunk. Ezúttal két filmet is bemutatunk nektek, az Oscar díjas Okuribitót és Boldog Karácsonyt, Mr. Lawrence c. kultikus alkotást. Szintén újdonság, és ezzel sokak vágya teljesül, elkezdünk írni a japán divatról!
A manga részlegben folytatódik a �Legendák nyomában� c. sorozatunk, ezúttal a Grimm mesékkel foglalkozunk. Az aktuális mangakánk a yaoi rajongók kedvence: Kodaka Kazuma! Továbbá lesz még cikk az alábbi mangákról: Hellsing, Lovely Complex, Kizuna, Cherry Project, Bakuman, Tegami Bachi. Újabb újdonság, hogy ezentúl hazai tehetségeket is bemutatunk.
A nyelvtanulásban ezúttal a Naruto és a dattebayo lesz a középpontban. Ebben a hónapban két oldalas lesz a helyzetjelentés Japánból. Szintén sokan kértétek, úgyhogy végre elrajtol a recept rovatunk, ezúttal pedig a rizsfőzés fortélyait tanulhatjátok meg. Egy régi bolondériát is újra felelevenítünk, emlékeztek még a tamagochikra? Szeretitek a mobil díszeket? Reméljük igen, mert ezekről is lesz egy cikkünk!
Természetesen ebben a hónapban is lesznek zenei rovatok. A fókuszban természetesen a hamarosan hazánkba látogató LM.C. zenekar. De írunk még a heidi és a Girl Next Door nevezetű formációkról, valamint a hazai underground jrock életről is.
Az újság hátsó régiói is számos érdekességet tartogat! Extra hosszú dorama bemutató keretében ismerhetitek meg a Hong Gil Dong c. sorozatot. Elkezdünk a visual novel-ekkel foglalkozni és bemutatjuk a hack�n�slash játékok új etalonját, a Bayonettát!
A Bayonetta és a Hong Gil Dong cikkre érdemes különösen odafigyelni, ugyanis a magazin két nagyágyúja élet-halál harcot vív, hogy melyikük írása lett a jobb. Dönteni pedig, Ti olvasók fogtok! Poszteren: az LM.C. zenekar, valamint a Bukottak Holdja c. manga!
További infó: http://www.asmagazin.hu/ http://www.facebook.com/#/pages/Miskolc/AnimeStars-Klub/307840883711 http://twitter.com/as_magazin/
A mai napon kiderült hogy a Tudomány és Technika Házában lévő büfés, perben áll a 2 tulajdonostárssal és amíg nem rendezi a két fél egymással, bármilyen megállapodás ide vagy oda, semmilyen eseményt nem lehet lebonyolítani.
Arra ment el a napom, hogy kitaláljak egy olyan megoldást ami mindenkinek jó lehet. Sajnos tudom nagyon kevés az idő, de tudjuk akik távolabbról jönnek azok közül már sokan meg is vették a vonatjegyük, így egyszerűen nem tehetjük meg azt, hogy lefújjuk az egészet, arról nem is beszélve, hogy utána aztán soha többé senki se fog hozzánk eljönni csináljunk is akármit... Az összes ismerőst felhajtva ez a megoldás született, amit szeretnénk ha kihíreznétek az oldalaitokon:
HELYSZÍNVÁLTOZÁS:
Sajnos a szervezők hibáján kívül, a március 20-ra meghirdetett KAMIkaze Attack III. party az alábbi módon és helyszínen lesz lebonyolítva:
Időpontja:
2010. március 20. szombat
21:00-04:00
Helyszíne:
Aranykerék presszó
Kecskemét,
Betlehen krt. és Bálvány utca sarka
Újra lesz Chibicon Szombathelyen a SzASz rendezése által!!!!
De nem akármilyen ám! Úgy döntöttünk, most összehozunk egy nagyobb méretű kétnapos rendezvényt!
Ezúttal várunk mindenkit 2010 július17-18-án Szombathelyen a nyári conon, azaz a Chibicon 2-őn!!!!
A Chibicon oldala( fent van minden a programtól a szállásig az útvonalig minden!): http://chibicon.chibi-szasz.hu/
A SzASz oldala: http://chibi-szasz.hu/news.php
A nemrég nyílt Csepel mozi kéthetente Anime Filmklubot tart, ahol olyan anime filmeket vetítenek, melyeket eddig egyáltalán nem, vagy csak néhány alkalommal láthatott a hazai közönség mozivásznon. A következő alkalomra 26-án, pénteken kerül sor, 18:30-tól a Csepel Plaza mozijában, mikor a D, a vámpírvadász: Vérszomj című filmet vetítik, majd a film után beszélgetésre invitálják a nézőket.
Az Anime Filmklub egyedülálló lehetőség, hogy az eredetileg vászonra szánt animefilmeket természetes közegükben, moziban lehessen megtekinteni és utána megtárgyalni a látottakat. A legutóbbi Nija Scroll és most a D után még számtalan nagyszabású, szélesvászonra szánt anime várható. Az üzemeltető Mozinet Kft. ezen kívül igyekszik alacsonyan tartani a jegyárakat, a filmre a belépő 750 Ft.
Sápi Norbert Csaba vagyok, szociológus hallgató Szegeden. Szakdolgozatomat a hazai anime - manga kultúrával kapcsolatban írom, melyben kérdőves adatok elemzésére is sor kerül. Arra törekszem, hogy minél több kitöltője legyen az adott kérdőívnek, ezért igyekszem felkeresni az összes nagyobb anime-manga oldalt. Arra szeretnélek megkérni, hogy amennyiben lehetséges valamilyen formában tegyétek fel a manga.hu oldalra a kérdőívem linkjét.
A 2009-ben megrendezett, nagy sikerű Fanfiction pályázat után folytatnánk tovább sorozatunkat. Ez alkalommal a három csapat Manga pályázatot hirdet számotokra! Rendkívül sokféleképpen ábrázoltátok történeteitekben karaktereinket, nagy meglepetésünkre, 47 jelentkezőből 36-an be is küldték munkájukat. Rengeteg jó alkotást olvashattunk el, ezzel remek időtöltést biztosítottatok nekünk, azonban, mint ahogy minden versenyen, most is csak egy mű kerülhetett ki győztesen a többi közül. Eme történet alapján szeretnénk Kitsukot (www.cosplay.hu), Tsukikot (www.moonlightmeido.hu) és Kurohonot (www.otakushakai.hu) életre kelteni.
A győztes pályamunka alkotóival a pályázat után folytatnánk a munkálatokat, hiszen további terveinket szeretnénk megvalósítani. Számos helyen megjelenik majd az elkészült alkotás, végső célunk, hogy a boltok polcain is visszaköszönjön a történetünk. A legjobb csapatokkal eredményhirdetés előtt külön beszélgetést tartunk majd, melyben részletesebb tájékoztatást kapnak terveinkről, elképzeléseinkről, hogy kellő információval rendelkezzenek a jövővel kapcsolatban, illetve amennyiben nem tudnak megfelelni a kritériumoknak, feleslegesen ne vegyék el attól a lehetőséget, aki viszont igen.
Ez alkalommal egy kicsit összetettebb és bonyolultabb dologról van szó, ezért egy dokumentumban foglaltuk össze a szükséges tudnivalókat.
Pályázattal kapcsolatos információk és tudnivalók
Várjuk jelentkezéseiteket és a jobbnál jobb pályamunkákat, ne feledjétek, nagy a tét! Sok sikert, rajzolásra fel!
Hosszabb kihagyás után megújult formában és új helyszínen visszatér a KAMIkaze Attack osztaga! Minden japán zene iránt érdeklődőt várunk sok szeretettel a helyi zenei bulinkra, amin a lehető legváltozatosabb zenei stílusokra táncolhatjátok át az éjszakát. Egy kis ízelítő az étlapunkról:
Industrial, J-core, Electro, Jpop, RNB, DNB, Jrock, VK,
Ha ez még nem lenne elég nektek, az utolsó két óra kívánság műsor lesz, hogy mindenki kedvenc zenéi elhangozzanak!
Időpontja:
2010. március 20. szombat
21:00-04:00
Helyszíne:
Bakter Presszó
Kecskemét, Kodály Tér 7. (A MÁV állomás épületében)
Selectorz:
Unit 731 aka Daisuke Ido, D3stroy_chan, Mai,
Belépőjegy:
800Ft
Köztünk a helyed!!! Teljes méretű plakátért katt IDE Esetleges kérdéseitekkel keressétek fel oldalunkat.
Idén tavasszal is várjuk a japán animációs filmek rajongóit a Szegedi Tudományegyetemre! Az eddigi vetítésekhez hasonlóan idén is az Ady téri épület TTK előadójában, hétfő esténként fél nyolckor kezdődik a műsor, ami ebben a félévben a következőképpen fog alakulni:
FEBRUÁR 15. Dead Space �Downfall (a számítógépes játék prequel-filmje, magyar felirattal)
FEBRUÁR 22. Chocolate Underground (avagy küzdjünk a kalóriákhoz való jogunkért!; magyar felirattal) ÉS Legend of DUO (egy nem éppen hagyományos jövőbeli vámpírsztori, magyar felirattal)
MÁRCIUS 1. Record of Lodoss War 1-7. (fantasy-kaland �odoss elátkozott kontinensén� magyar felirattal)
MÁRCIUS 8. Record of Lodoss War 8-13.
MÁRCIUS 22. Gin�iro no Kami no Agito (gyerekek harca a Föld jövőjéért, magyar felirattal)
MÁRCIUS 29. Shinigami no Ballad (halálistenek ténykedései a halandók között; magyar felirattal)
ÁPRILIS 12. Rozen Maiden 1-6. (avagy csak egy játékbaba maradhat!; magyar felirattal)
ÁPRILIS 19. Rozen Maiden 7-12.
ÁPRILIS 26. Shikabane Hime: Aka 1-7.(jó zombik rossz zombik ellen; magyar felirattal)
MÁJUS 3. Shikabane Hime: Aka 8-13.
MÁJUS 10. Strait Jacket (háromrészes OVA a legális mágia világában; magyar felirattal)
Április 10-én szintén a Concerto jóvoltából egy újabb japán vk-színtéren ügyködő csapat, az LM.C jön el kishazánkba! A koncert a Diesel-ben vagy a PeCsában lesz, emberektől függően. A jegy 5500 forint(ha minden igaz), és az új album bemutatója lesz. Tehát Április 10-e, LM.C, Disel club vagy Pecsa!
Az Anime Köztársaság és a Kaland-vár egyesület idén ismét meg rendezi az Anime Tábort. A z Anime Tábor mint tavaly is egy egész hetes. Az Anime Tábor Június 28-tól Július 4-ig tart. Várható Programok: Cosplay, Amv , DDR, Konzol, Karaoke és még sok számos régi és Új programmal várjuk a érdeklődőket. A Tábor 24500 Ft + 3800 az utazás költség. A 24500 Ft Tartalmazza a következüket: Szállás , Étkezés, Programok , Strandolás, stb.
Kisorsolásra kerültek a Trillian nyereményjátékának nyertesei akik fejenként 5000 Ft-os utalványt nyertek, melyet angol nyelvu kiadványokra válthatnak be:
Idén is megrendezésre kerül az OSZAKE, "Országos Szerepjáték, Anime és Képregény Est.
2010. február 27-én, a tavalyi sikerek után Debrecenben idén is megrendezésre kerül az OSZAKE "Országos Szerepjáték, Anime és Képregény Est", a KTV (Kapu Távoli Világokra Egyesület) és a DAnE (Debreceni Anime Egyesület) szervezésében. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Programok:
• árusok
• ingyenes sushi kóstolás
• origami bemutató és előadás
• ikebana bemutató és előadás
• harcművészeti bemutatók
• AMV vetítés
• shougi bemutató és játék
• go bemutató és játék
• előadások
• Anime vetítés és előadások
• japán filmvetítés
Időpont: 2010. február 27. (szombat) Helyszín: Debrecen, Medgyessy Ferenc Gimnázium
("Tócóskert", Holló László sétány 6.)
Idén újra megrendezésre kerül immár IV. alkalommal az Anime Fan´s Meeting! Az előző találkozó is nagyon jó családias hangulatban telt el, amelyet most még változatosabb programokkal próbálunk színesíteni.
Programok:
Nagy terem:
09:40 : Jpop klip vetítés
10:00 : Megnyitó
10:15 : AMV vetítés
11:00 : Előadás
11:30 : Filmvetítés
13:00 : Cosplay verseny
13:35 : Előadás
14:10 : AMV verseny
15:20 : Beszélgetés szinkronszínészekkel
16:30 : Eredmény hirdetés / Búcsúzás
17:00 : Filmvetítés
Kis terem:
10:30 : Táncszőnyeg
13:00 : TSZ verseny
14:00 : A terem átalakítása
14:30 : Karaoke verseny
15:30 : Karaoke
18:00 : A terem bezárása
Kis klub szoba:
10:30 - max 14:20 -ig: Japán írás kezdőknek
11:50 - 12:30 : Képregény rajzoló verseny
14:30 - 18:00 : Konzol
A rendezvény időpontja:
2010. február 13.
10-től 18:30-ig
Helyszíne:
Bálint Zsidó Közösségi Ház, Budapest, VI. kerület Révay utca 16.
Belépő:
700 Ft (belépőt vásárolni már a kezdés előtt 15-20 perccel is lehet majd)
A beküldős versenyekre január 30-áig tudjátok beküldeni a munkáitokat a a.f.m kukac citromail.hu címre.
A versenyekről és a rendezvényről egyéb információkat találhattok a rendezvény honlapján.
Beköszöntött a 2010-es esztendő, ennek örömére az Animestars magazin ismét a megújulás útjára kíván lépni, ehhez viszont szükség van a Ti segítségetekre is.
Tehát arra kérünk mindenkit, hogy töltse ki az alábbi kérdőívet. Nektek negyed óra, nekünk hatalmas segítség, hiszen így még jobban az igényeitekhez tudjuk majd igazítani a magazint. Szóval Ti mindenképpen jól jártok, sőt duplán jól, hiszen a kérdőív mellé egy nagyszabású nyereményjáték is társul, ahol tucatnyi jobbnál-jobb nyereményt fogunk kisorsolni! De csak az vesz részt a nyereményjátékon, aki minden kérdést kitölt és megadja az e-mail címét, valamint a teljes nevét is. Természetesen a kérdőív kitölthető névtelenül és e-mail cím nélkül is. Szóval kedves olvasók: kérdőív töltésre fel!! Látogass el a magazin weblapjára!
A nyeremények, a teljesség igénye nélkül: Eredeti magyar nyelvű PC-s játékok, anime figurák a legjobb animékből és persze rengeteg új és régebbi AnimeStars Magazin!
A Trillian Képregénybolt nyereményjátékán 3 szerencsés 5000 Ft-os utalvány birtokosa lehet, melyet angol nyelvu képregényekre válthat be!
A játék most is egyszerű, mint az 1×1.
Nincs más dolgod, mint megírni az elérhetőséged (teljes neved és e-mail címed)!
Részvételi feltételek:
* A játékon egy játékos csak egyszer vehet részt!
* Egy számítógépről (IP-ről) csak egy nevezést fogadunk el!
* Beküldési határidő: 2010. január 15. 24:00
* Sorsolás és eredményhírdetés 2010. január második felében.
* A nyerteseket e-mail-ben (is) értesítjük.
* A nyeremény bármi másra át nem váltható!
* A játékban résztvevők a feltételeket automatikusan elfogadják.
December 12-én idén is jön az Animekarácsony, az év utolsó nagy animés rendezvénye! Cosplay és AMV-versenyek minden kategóriában, karaoke, DDR, konzolok, számos régi és új program, rengeteg újdonság és új megjelenés, mindez karácsonyi akciókkal - ráadásul a jegyár fele levásárolható a kijelölt pultoknál! Programok, infók, jegyelővétel: www.mondocon.hu
Sajnálattal értesítünk mindenkit, hogy a november 21-i HoldfényCon a negatív kritika, besűrűsödött programok - és emiatt bekövetkező gazdasági öngyilkosság - miatt a HoldfényTeam döntése alapján január 16-án kerül megrendezésre.
A még meg nem erősített hírek alapján, November 21-én(szombaton), Székesfehérváron megrendezik az Őszi AnimeCon-t. Versenyek ,vetítések ,vásárlás és minden amit ezen belül eltudsz képzelni!
Helyszín: Székesfehérvár, ALCOA-Kőfém Művelődési Ház Nyítás: 10:00 Zárás: 20:00 Jegy ár: 800 ft
Rendezvényünk a japán populáris és tradicionális kultúra iránt érdeklődőknek nyújt színvonalas szórakozási lehetőséget, melyet a Miskolci aNime Klub szervez más vidéki klubok együttműködésében, az Animax, a Cosplay.hu és a MAT támogatásával.
Név: Mikkun 2009
Dátum: 2009. december. 05.
Helyszín: Miskolc
Honlap: http://mikkun.hu
E-mail: info kukac mink pont hu
Tervezett programok nagy vonalakban:
* vetítések (AMV, anime, stb.)
* cosplay
* karaoke
* táncpad
* konzol
* rajz
* tombola
* vásár (manga-, anime-, figura-, stb)
* japán étterem a helyszínen(!)
* teaház a helyszínen(!)
* foglalkozások
* afterparty
Az animáció világnapján, a Debreceni Animációs napok keretein belül a Derecnei Anime Egyesület és a Kapu Távoli Világokra Egyesület, anime vetítést szervez, az Apolló moziban.
2009.10.28
Apolló mozi, Kis terem
Programok:
14:00
"Piano no Mori
The Piano Forest
ピアノの森"
16:00
"Chou Jikyuu Yousai Macross: Ai, Oboete Imasuka
The Super Dimension Fortress Macross: Do You Remember Love?
超時空要塞マクロス 愛・おぼえていますか"
Október 15-én, csütörtökön megnyílik Budapest legújabb képregényboltja, a Komikon. A Holdfény Fantasy üzletház alsó szintjén, a VII. Wesselényi utca 12. alatt magyar és idegen nyelvű képregények, mangák, animék, képregényes vonatkozású DVD-k, könyvek, limitált és szerzői kiadású kötetek és füzetek széles választéka, valamint jelentős antikvár részleg várja a képregényrajongókat. Az üzlet egyben a Fumax, a Képes Kiadó, a Nero Blanco Comix, a Roham és a Vad Virágok Könyvműhely mintaboltja. Magyar kiadványokra jelentős kedvezmények, rendszeres akciók, kizárólagos kiadványok. A bolt melletti teremben alkalmanként kiállítások, bemutatók és egyéb programok lesznek.
A klasszikus tanulmányrajzokat fantasy és sci-fi képekké fejlesztjük tovább, például a hasznos, de unalmas kockológiát várakká vagy űrhajókká. Forgástesteket is lehet váza helyett a Millennium Falconon tanulni, ahogy a drapéria és a portré tudománya is csak arra való, hogy karaktereink képei minél jobban sikerüljenek!
Bármikor be lehet csatlakozni, mert a kockától a concept art-ig személyre szabott az oktatás. Persze a Magus és a Codex rajztechnikái is a tanterv része, hiszen ez Max rajztanfolyama...
Időpontok:
kedd és csütörtök 18:30-20:30 Helyszín:
Berzsenyi Dániel Gimnázium
Bp. XIII. Kárpát u. 49.-53. Ára:
1800 Ft / alkalom Jelentkezés folyamatosan, a helyszínen
Minden hónap első csütörtök: digitális festés!
a III.ker. Reményi Ede u. 1.-3. PPCentrumban
2009. október 11-én debütál a magyar manga-sorozat, a VaHaN harmadik kötete, mely a 7., 8. és 9. epizódot tartalmazza.
A cselekmény tovább bonyolódik. A VaHaN nevű titokzatos szervezet újabb tagjaival ismerkedhetünk meg, miközben tovább üldözik a szökevényeket. A menekülők ravasz terve nehéz helyzetbe hozza hőseinket, akik megpróbálják felkutatni eltűnt vezetőjüket, Jero Trantet is.
Miközben a különleges képességű gonosztevők Carnas és Maren vezetésével csapdát állítanak, közelebb jutunk a két csoportot övező titkok megértéséhez.
Bren, Tarano, Dora és Quot felveszik a harcot a merénylőkkel, de ebben a játszmában nehéz megállapítani, hogy kik a bábok, és kik a játékosok�
Varázsigék, képességek, elszántság és ravaszság csapnak össze�
Részletek, egyéb infók, letöltések a www.vahan.hu weboldalon!
Ebben a félévben is várjuk a japán rajzfilmek kedvelőit a Szegedi Tudományegyetem Egyetem utcai épületének első emeleti TTK előadójába. A vetítések hétfő esténként, este fél nyolckor kezdődnek. Ebben a félévben a következő alkotások kerülnek terítékre:
Szeptember 28. - Gake no ue no Ponyo (Miyazaki Hayao tavalyi filmje, avagy egy hal, aki emberré akart válni; japán hang, magyar felirat)
Október 5. � Gundam Wing � Endless Waltz (mecha-anime 200-ből; japán hang, magyar felirat)
Október 12. - Memories (három sci-fi rövidfilm, avagy szomorú jövő előtt állnuk; japán hang, magyar felirat)
Október 19. - Ruroni Kenshin OVA 1 (a sebhelyes szamuráj újabb kalandjai; japán hang, magyar felirat)
November 2. - Samurai Champloo 1-6. (szamuráj-vígjáték sorozat hip-hop-stílusban, a Cowboy Bebop rendezőjétől; japán hang, magyar felirat)
November 9. - Samurai Champloo 7-12.
November 16. - Samurai Champloo 13-19.
November 23. - Samurai Champloo 20-26.
November 30. � Moso Dairinin - Paranoia Agent 1-7. (pszichothriller-krimi keverék Satoshi Kon rendezőtől; japán hang, magyar felirat)
December 7. - Moso Dairinin - Paranoia Agent 8-13.
A sűrű sötét erdőben néha a gonosz farkas az utolsó, amitől tartani kell. Te mit tennél, ha a lelki társad egy karnyújtásra lenne tőled? A különös látogató macska képében kísérte a lányt. A gonosz boszorkány helyett ezúttal egy róka rabol gyereket. A kiszabadítása pedig embertpróbáló feladat. Ha pénzszűkében vagy, és nagyi az utolsó esélyed, talán jobb, ha nem találkozik a furcsa lakótársaddal. A hercegnő nagyon magányos. Végül érte jön a szőke herceg? A Keretbe zárt világ második kötete ezúttal 10 történettel állt elő. A különböző stílusú, műfajú és hangulatú képregények között mindenki megtalálhatja a kedvére valót.
Várható megjelenés: Nyári animecon
Oldalszám: 224
Ár: 1800ft
Bővebben a http://keretbezartvilag.hu/ oldalon.
Örömmel értesítünk Titeket, hogy hamarosan ismét találkozhatunk, egy nyárzáró, hosszúhétvégés AnimeConon, melynek ismét a Petőfi Csarnok ad otthont, aug. 21-23 között.
Hogy miért három nap, és miért Pesten?
Mert így végre valóra válthatjuk a MAT megalapításakor megfogalmazott célt: az anime és manga kultúrán kívül a japán és a távol-keleti kultúra egyéb színfoltjainak bemutatását.
Ennek keretében az első, azaz pénteki nap egy matsuri jellegű, kulturális fesztivál lesz, ahol japán és más távol-keleti ételeket kóstolhattok meg. Origamizhattok, megnézhetitek, milyen is egy igazi teaszertartás, kipróbálhatjátok, milyen közösen tai-chizni a parkban, előadásokat hallgathattok és filmeket nézhettek, valamint kipróbálhatjátok a shougit, és az ikebanát is .
Terveink szerint két vendégfellépőt is köszönthetünk majd, részleteket később a Con honlapján találhattok.
Szombaton és vasárnap a szokásos programokkal várunk benneteket: konzol, táncpad, AMV-verseny, rajzverseny, mangakissa, karaoke, workshopok, go-oktatás, cosplay, árusok, és sok egyéb. Figyelem!
Mivel a pénteki nap a japán kultúra különböző, hagyományos oldalait mutatja be, ezen a napon japán ajándéktárgyakat, ropogtatnivalókat, apróságokat találhattok a standok polcain. Mangákat, animéket, és egyéb ezekhez kapcsolódó tárgyakat szombaton és vasárnap tudtok majd beszerezni.
Mindezek mellett nem maradtok vidéki Con nélkül sem: október 24-én, szombaton, a Fejér Megyei Animések (FMA) rendezik az Őszi AnimeCont Székesfehérváron.
A con honlapja már elindult, bővebb információkért látogassatok el oda, vagy írjatok nekünk! www.animecon.hu info@animecon.hu
Az utolsó 9 feltöltés mind 0 byte lett, azaz valami hiba van a rendszerben. Mivel az oldal már így is több mint 40giga, lehet hogy a szerver hibbant meg (azért nem ez a szokásos felhasználása).
Utánanézek, addig mindenki tegye félre a feltöltéseket.
Most tavasszal sokunk kedvenc rajzolója, Szacsi (becsületes nevén Madaras Andrea) egy pompás meglepetéssel kedveskedik mindnyájunk számára:
egy teljesen saját mangával!!
Mintegy kétszáz oldalnyi tömör gyönyör vár rátok! Robotok, izgalom, kaland, humor, akció és tiramisu! (Főleg tiramisu.)
A kötet a Dharmával egyező méretű lesz, és védőborítót is kap, az igazi, japán mangákhoz hasonlóan. Ára 1700 ft. Keressétek conon a MAT pultnál, illetve később a már jól ismert mangás boltokban!
2009. május 10.
Egy csepp Japán néven Japán napot tartunk Dunakeszin. Helyszín: Dunakeszi, Rákóczi út 11. (aki ismeri: a régi mozi helyén) A program díjtalan!
10:00 kapunyitás
10:00-14:00 folyamatosan: japán teaház, origami, játszóház(kicsiknek és nagyoknak), japán mesék felolvasása
13:00- 13:45 harcművészeti bemutatók (közben: japán népdalok)
14:00-16:00 előadás a japán nyelvről, kalligráfia oktatás, gyakorlás (felszerelést biztosítunk)- előadó Szemerey Márton, japán nyelvtanár
18:00-19:30 "egy csepp Japán" - előadás Japánról, előadó Prof. Dr. Nemeshegyi Péter SJ, jezsuita szerzetes, egyetemi tanár, dékán, A japán állam "Szent Kincs Rendje, Arany Sugarak a Nyakszalaggal" kitüntetettje
Japán filmek vetítése, magyar felirattal:
10:00 Rashomon (A vihar kapujában)
12:00 Véres trón
16:00 Rejtett erőd
4. Pápai Anime, Manga, Fantasy és Comics Találkozó
A pápai Instant -4in1- Club, immár 4.alaklommal rendezi meg a Pápai Anime, Manga, Fantasy és Comics Találkozót.
Az információk, szabályok ezzel kapcsolatban lassan felkerülnek majd a klub honlapjára is.
Az érdeklődőket számos programmal, előadással és pár versennyel is várjuk.
Az AMV-versenyre június 5.-éig érkezhetnek be a saját készítésű videók.
A találkozó helyszíne a tavalyihoz hasonlóan a Pedagógus Művelődési Ház.(Fő utca 2.)
A Magyar Anime Társaság a manga- és animekultúra, illetve általában a klasszikus és modern távolkeleti (elsősorban, de nem kizárólag japán) kultúra népszerűsítése, bemutatása céljából, több éves hagyományaival összhangban, ismét AnimeCont szervez.
A rendezvényen a szokásos programokkal várjuk a kedves látogatókat: előadásokkal és beszélgetésekkel, anime- és AMV-vetítéssel, mangavásárral, sokféle versennyel és workshoppal.
A részletek ezen a honlapon megtalálhatóak, amely az újabb fejlemények fényében folyamatosan frissítve lesz, ezért a rendezvény iránt érdeklődőknek érdemes rendszeresen ellátogatni ide.
A Japán-Magyar diplomáciai kapcsolatok évfordulójának megünneplése érdekében április 16.-án, 18órakor fellép a Himiko-no-kai, Japánból érkező tánccsoport, modern és klasszikus táncokat mutatnak majd be.
Előtte az Instant -4in1- Club tagjai szerveznek pár programot az érdeklődőknek.
Minden program ingyenes, még a fellépés is.
További információk: www.instant4in1club.extra.hu
A Nicelodeon Comic Awardon, 17000 szavazó döntött úgy, hogy a The Best of Pokémon Adventures manga kapja a Kedvenc manga díjat. Az 1997-ben kiadott Hidenori Kusaka és Mato által készített manga olyan vetélytársakat körözött le a 2009-es díjátadón, mint a Naruto és a Fruits Basket.
A szabadban ebben az időszakban - tehát április 5 és 20 között - a látogatók piknikezhetnek a kertben és letelepedhetnek a fák alá pokrócokra, amelyeket a füvészkert ad (ez csak erre az időszakra szól, mert máskor tilos a fűre ülni). Azért a biztonság kedvéért én a helyetekben vinnék magammal egy kisebb pokrócot, hátha túl nagy lesz az érdeklődés - nehogy ezen bukjon a piknik.
A nagyteremben Mérei Anita grafikusművész japán fametszeteiből nyílik kiállítás 7-én, és emellett az Origami Társaság az üveges vitrinekben kiállítást rendez az origamikból. Ez az ünnep teljes időszaka alatt megtekinthető.
A MAT is beszáll 1-2 programmal, 2 cseresznyefát is örökbe fogunk fogadni, és erre bíztatunk egyébként mindenkit! smile
A konkrét program még alakul, de terveznek teaszertartást, origamit stb. Haiku-pályázatot is hirdetnek: http://www.fuveszkert.com/
Ami eddig biztosnak tűnik, az az, hogy ötödike animés napnak lesz kinevezve, tehát ekkor mehet mindenféle animés program. Szerveződik egy közös animés piknik, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk - a vállalkozó kedvűeket elsősorban yukatában/kimonóban, hogy hangsúlyozzuk az esemény tradicionális jellegét, de bármilyen cosplayben, gothloli ruhában stb. is el lehet jönni, ezen a napon senkit sem néznek majd ki emiatt a füvészkertből.
A füvészkert 9-17-ig tart nyitva.
13:00-tól: Zen buddhizmus tanítása: ami szóban ki nem fejezhető
13:30-tól pedig: Cosplay Magyarországon címmel hallhattok előadást a nagyteremben.
14:00-16:00-ig pedig közös programként mindenki beszállhat egy közös darufüzér és lampionsor készítésébe a szabadban, amellyel a helyszínt tudjuk hangulatosabbá tenni.
A két hét további programjairól a füvészkert honlapján tájékozódhattok majd, kérdésekre pedig bárkinek szívesen válaszolunk.
Várunk mindenkit szeretettel 5-én - vagy utána 2 hétig - a cseresznyefák alatt!
Wonderful Days és Perfect Blue megjelenés áprilisban
Az XPress-en megjelent hír szerint jövő hónapban nagy valószínűséggel két igényes kiadvánnyal is jelentkezik a CORNERfilm. Az online bolt látogatói számára megfelelő mennyiségű leadott előrendelés esetén külön extrákkal és kedvezményekkel is készülnek. Részletek itt: http://www.xpress.hu/HIREK/news.asp?KOD=10372075903720651177690134
Üdv minden képregény/manga-rajongónak!
Örömmel értesítünk Benneteket, hogy 2009. március 20-án jelenik meg sorozatunk, a VaHaN 2. kötete!!!
Az új epizódokban tovább bonyolódik hősünk, Jero Trant élete: szembe kell néznie támadóival és önmagával is. A VaHaN nevű titokzatos szervezet folytatja nyomozását a szökevények után, akik tervei és akciói veszélybe sodorhatják � ( a többi legyen meglepetés )!
A kiadvány a következő fejezeteket tartalmazza:
4. Valnar keze
5. Kis lépések
6. A vallomás
A kötetet első alkalommal a 17. Képregénybörzén ( 2009. március 22-én) vásárolhatjátok meg!
Részletek a www.vahan.hu oldalon!
A jól ismert szokás szerint most is hétfő esténként nyolckor, a BTK épület TTK előadójában kerül sor a vetítésekre. A félévi műsor a következő lesz:
Február 18. Kakurenbo (horror-rövidfilm egy kis bújócskáról) és Spriggan (sci-fi akció az Akira írójától) � mindkettő magyar felirattal
Február 25. Outlaw Star 1-6. (avagy hogy is csöppen két szerelő egy galaktikus konfliktusba? A sorozat első 6 része, magyar felirattal)
Március 3. Outlaw Star 7-12.
Március 10. Outlaw Star 13-19.
Március 17. Outlaw Star 20-26.
Március 24. Jin-Roh � The Wolf Brigade (a rendőrség harca a terroristákkal az �50 - es évek Tokiójában)
Március 31. Ouran High School Host Club Best Of� (micsoda férfi ez a lány� hatrészes válogatás a sorozat részeiből)
Április 7. Macross Plus (4 részes SF-OVA mechákkal)
Április 14. Tavaszi szünet
Április 21. GunSmith Cats (háromrészes krimi-vígjáték OVA a fejvadászlét �árnyoldalairól�)
Április 28. Masked Maid Guy 1-6. (�a cselédállat� � no comment)
Május 5. Masked Maid Guy 7-12.
Békés megyei Anime Társaság néven új klub alakult a megyében. Szeretettel várunk minden érdeklődőt első vetítésünkön, február 28-án 15 órától.
A vetítés helyszíne a békéscsabai Ifiház (Derkovits sor 1.).
Program:
Ah! My Goddess - The Movie (Gekijouban AA! Megami-sama)
Az Örökmozgó Filmmúzeum ezen a héten japán filmeket mutat be, japán nyelven, angol felirattal, magyar szinkrontolmácsolással.
A japán-magyar jubileumi év alkalmából meghirdetett vetítéssorozat célja, hogy megismerhessük a japán kultúrát. A legkülönfélébb műfajú mozik, a többi között kosztümös filmek, szerelmi drámák és a hagyományos mikrorealista ábrázolásmóddal élő szerzői filmek lesznek láthatóak az Örökmozgóban. http://www.jfbp.org.hu/news.php?cmd=show&id=136
2008-as, "Távoli Világok Arcai" néven indított rendezvényünk sikerére való tekintettel, idén is
egy hasonlóan érdekes és izgalmas rendezvénnyel várunk benneteket 2009 februárjában, Debrecenben.
Ezúttal azonban új néven, új helyszínnel és megújult programokkal, de a már megszokott jó hangulattal
találkozhattok majd.
Honlapunkon (oszake.fw.hu) igyekszünk minden hasznos információval ellátni benneteket, ha esetleg mégis
maradnának megválaszolatlan kérdéseitek, azokat a fórumon tehetitek
fel a szervezőknek, valamint a oszake@gmail.com e-mail címen.
Időpont:
2009. február 21. (szombat)
Helyszín:
Debrecen, Medgyessy Ferenc Gimnázium
("Tócóskert", Holló László sétány 6)
Szervezők: KTV (Kapu Távoli Világokra Egyesület)
vilagok.extra.hu
Most már él a könyvvel kapcsolatos honlap, várok minden kedves érdeklődőt. Akik szeretnek rajzolni és szívesen hozzájárulnának műveikkel a kiadványhoz, olvassák el a felhívás menü alatt írottakat. :) http://keretbezartvilag.hu
Helyszín:
Kecskemét, Zöldfa söröző, Nagykőrösi utca 46.
1 percre a vasútállomástól. A vonatról leszállva, a főbejáraton kijőve egyenesen át kell menni a parkon, és a jobb oldali sarki ház egyből a cél.
A Magyar-Japán Baráti Társaság kecskeméti tagozata változatos programokból összeállított kulturális rendezvényt tart december 14-én az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban. Az eseményen számtalan érdekes látnivaló várja a látogatókat.
Bemutatók, előadások, kiállítások és tanácsadás olyan tradicionális japán témákban, mint az ikebana, a kalligráfia, az origami, a bonsai vagy a teaceremónia. De ezeken kívül lesz még japán mesekönyv bemutató, termékkóstoló, filmvetítés Japánról, anime és manga foglalkozás, kimono bemutató, sudoku vetélkedő és harcművészeti bemutatók is.
A délelőtt 10 és délután 16:30 között tartott Japán Napra a belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak a szervezők.
Időpont:
2008. december 14-én vasárnap
10:00 -16:30
Helyszín:
Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ
6000. Kecskemét,
Deák F. tér 1.
Programok:
10:00 - 10:30 Ikebana bemutató
10:00 - 11:00 Kalligráfia bemutató és foglalkozás
10:30 - 11:00 Bonsai előadás
11:00 - 11:30 Ünnepélyes megnyitó, köszöntők
11:30 - 12:00 Bakos Tünde kotóművész koncertje, kíséri Pócsik Viktor alt furulyán
12:00 - 12:30 Japán mesekönyv bemutató
12:00 - 16:00 Termékkóstoló (Nissin Foods Kft.)
12:30 - 13:00 Anime és manga előadás
13:00 - 14:00 Sudoku vetélkedő
13:00 - 13:45 Teaművészeti bemutató
13:45 - 14:45 Kalligráfia bemutató és foglalkozás
14:45 - 15:30 Kimono bemutató
15:30 - 16:30 Harcművészeti bemutatók: Nanbudo, Ju Jutsu, Aikido.
Egész nap folyamatosan:
- Japán Alapítvány "Kyoto" vándorkiállítása
- Origami foglalkozás téli ünnepkör
- Bonsai kiállítás és szaktanácsadás
- Filmvetítés a Kecskeméti Televízió Japánban készült felvételeiből
A délelőtt 10 és délután 16:30 között tartott Japán Napra a belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak a szervezők.
A NeoArt Kft Copic Ciao - Manga nyereményjátékot hirdetett 2009. május 31-i határidővel.
Ez a nyereményjáték külföldön már népszerű és a márkakereskedők minden évben újrahirdetik, szervezik.
Magyarországon a Neo-Art Kft szeretné ezt a hagyományt megteremteni.
A nyereményjáték feltételei:
- Saját készítésű manga rajz szabadon választott témakörben,
- melyet egy a Neo-Art Kft által forgalmazott Copic Marker tömb borítójára, fedőlapjára kell elkészíteni, lehet A4 A3 vagy A2-es méretű
- Copic Ciao filctollal, igény szerint filctollakkal.
Ezeket a filctollakat alapvetően manga rajzok készítéséhez fejlesztették ki.
A rajzot a cég email címére kell bescannelve v lefotózva eljuttatni vagy kedvenc Copic kereskedőjénél, grafikai-, vagy művészellátónál átvételi elismervény ellenében átadni a fenti határidőig.
A manga nyereményjáték plakátjai helyenként, az érintett kereskedőknél már láthatóak. (További kihelyezések folyamatban vannak)
Nyereményjáték első helyezettjének díja: egy 144 darabból álló COPIC CIAO készlet, melynek értéke 140.544,-Ft
A cég honlapja: www.neoart.hu, ahol a termékekről és kereskedőkről is tájékozódhattok.
Történt egy kisebb baleset az oldallal pár napja eltűntek a beküldött, de nem engedélyezett ismertetők. Ezért kérném, hogy aki küldött be ismertetőt, de az nincs kinnt az oldalon, küldje be újra.
Természetesen a lapon és a fórumban kiírt elvárások érvényesek, sőt egyre komolyabban veszem őket!
Mega Manga címmel új kézikönyv jelent meg a Ventus Libro Kiadó gondozásában, mely a mangarajzolás szerelmeseinek szeretne használható támpontokat nyújtani.
"A könyv az összes módszert tartalmazza, amire szükséged lehet a manga karakterek létrehozásához. Tanuld meg, hogyan rajzolj testeket és arcokat, szemeket és hajat, kezeket és lábakat, arckifejezéseket és gesztusokat az emberek és a fantasztikus lények során keresztül.
Kidolgozott rajzok sorát vonultatja fel, hogy megmutassa, hányféle frizura, arckifejezés, kézmozdulat és testtartás megrajzolására leszel képes a könyv áttanulmányozása után, melyeket biztosan fogsz tudni alkalmazni.
Ruhák, kiegészítők és szerkentyűk, fegyverek és járművek sora várja, hogy megrajzold, kiszínezd és beépítsd őket a manga illusztrációidba és történeteidbe. Érdekes állatok, szörnyek és fantasztikus lények számos példáját találod meg a könyv oldalain, melyek gyakorlásával fejlesztheted az ügyességedet és az önbizalmadat."
Igen tetemes méretű (bár kis alakú) könyvről van szó, 288 oldal, ára 3990 Ft, már több üzletben (akár online is) lehet kapni.
Melyik Otaku ne szeretne kedvenc japán zenéire bulizni egy jót?! Sajna ilyen bulik általában mindig csak Budapesten vannak, ahová nehezen vagy egyáltalán nem tud mindenki eljutni, ezért gondoltuk, hogy hiánypótlásképpen az ország közepében Kecskeméten is csinálunk egy negyed évente megrendezésre kerülő partyt.
KAMIkaze Attack #1
2008. október 25. szombat
21:00-02:00
Helyszín:
Zöldfa söröző, Kecskemét, Nagykőrösi utca 46.
1 percre a vasútállomástól. (Leszálltok a vonatról, kijöttök a főbejáraton, átmentek egyenesen a parkon és a jobb oldali sarki ház egyből)
Selectorz:
D3str0y_chan (Jrock, VK, Industrial)
és
Daisuke Ido (Jrock, VK, Drum&Bass, Jpop, RnB, OST + ami a kezébe akad ^^)
Belépődíj:
800Ft
Mindenkit várunk sok szeretettel!!!
A KAMIkaze Attack Fóruma
Az AnimeConon keressétek a Szórólapjainkat a MAT pultnál!
A következő Partynk előreláthatólag január közepén lesz.
Az idei Őszi AnimeConon egy másik magyar manga is napvilágot lát "Angel Light" címmel.
"Ayami Rena hétköznapi lányként élt, mígnem egy nap furcsa utcára lelt, amely egy másik világba vitte őt. Itt találkozott Time-mal, a démonnal, aki megváltoztatta életét és hírtelen egy legenda szereplőjévé lett..."
Az első kötet már kapható lesz a Conon :D! Ára: 1490 Ft
Ismét megjelent a Dharma! Csapatunk idén ősszel a magyar mangaantológia immár második kötetét tárja az olvasók elé! Az Őszi Conra megjelenő kiadványban megismerkedhettek rajzpályázatunk nyertes műveivel, és néhány korábbi alkotó új munkájával is. Keressétek a rendezvényen standunkat, illetve további információért a http://dharma.animehq.hu/ honlapot!
Örömmel értesítjünk minden manga-rajongót, hogy elindult új sorozatunk, a VaHaN!
Jero Trant a Gauss Magánnyomozó Iroda vezetője különös álmokkal/rémlátomásokkal küszködik.
Mivel Jero ismeretlen körülmények között elveszítette emlékezetét, a múltjában rejlő titkokat is fel kell tárnia.
Egy rémálmot követően belebotlik egy olyan bűnténybe, mely fényt deríthet a rejtélyre!
A 45. móló raktárában holttestre bukkan, aki mellé a falra ugyanolyan tetoválást rajzoltak,
amilyen az ő kezén is van.
A nyomokat követve Jero összetalálkozik egy különleges képességű gyilkossal, és
csatlósaival, akik majdnem megölik őt. Ez a helyzet hozza elő Jero-ból rég elfeledett
emberfeletti erejét.Eközben a VaHaN nevű titokzatos szervezet Bren Talio vezetésével
azt próbálja kideríteni, kik, és miért ölték meg a csapat három tagját?
Honnan jöttek? Mi a céljuk? Hogyan mernek szembeszállni a nem-mindennapi képességekkel rendelkező VaHaN tagjaival?
És mi köze mindehhez Jero Trant-nek, aki betéve tudja a Magánnyomozók Kézikönyvének szabályait?...
Ha érdekel Benneteket a folytatás, látogassatok el a www.vahan.hu oldalra melyen
folyamatosan tájékoztatunk titeket a VaHaN-nal kapcsolatos újdonságokról, hírekről!
Regisztráljatok, mondjatok véleményt, töltsétek le,...amit lehet! :)
Legyetek itt! Fedezzétek fel a VaHaN világát!"
Úgy gondoltuk, megérett a magyar piac még egy (a D.h.a.r.m.a antológiához hasonló) hazai amatőr alkotók műveiből álló gyűjteményre.
Örömmel mutatjuk be nektek fáradságos munkánk gyümölcsét, a Keretbe zárt világot. Kilenc művész, kilenc történet - a drámától a vígjátékig. Ajánljuk mindenkinek, aki nyitott az izgalmakra, szeret elmerülni a fantázia világában vagy csak kikapcsolódna és nevetne egy jót. ^____^ Először Conon vehetitek kezetekbe a 192 oldalas könyvet, de igény szerint indul majd egy honlap.
Elérhetőség: keretbezartvilag@gmail.com
A kobudo szó jelentése "az ősi harcművészet", de fordíthatjuk úgy is, hogy "a lélek harchoz való felkészítésének művészete". Az Okinawa Kobudo a karatéhoz hasonló fejlődésen ment keresztül.
A lakosság nagy része csak földműves vagy halász volt. A védekezéshez nem használhattak mást, mint a puszta kezüket, vagy a mindennapi életükben használt eszközöket, melyek bár természetes fegyverek voltak, elmaradottak és hatástalanok voltak a kardok, lándzsák és íjak ellen.
A fegyveres ellenállás nagyon kezdetleges volt, egészen a XVII. századi japán megszállásig. A japánok a felkelések elkerülése végett betiltották mindenfajta fegyver viselését, így az okinawaiak a saját módjukon kezdték szervezni az ellenállást. Szervezett formában kezdték tanítani egymásnak a puszta kezes, és az "eszközös" harcot. Nagyon kemény edzéseket tartottak, és a végletekig próbálták szimulálni az élet-halál helyzeteket. Ezek az edzések titokban, főleg éjjel zajlottak.
Így lehet, hogy a halász támadóját evezőjével fejezte le, vagy a szamuráj kardokat Sai - mely akkoriban az egyetlen engedélyezett fegyver volt az okinawai rendőrség számára - törte ketté. Ugyanígy vált félelmetessé a Tunkuwa hozzáértő kezekben, és végzett nagy pusztítást a cséphadaró a megszállók között.
Sajnos a Japán Piknik Anime Módra régi oldalát szó nélkül törölte a szolgáltató, (oktalanul) ezért új oldalt kellett létrehoznunk. Csapatunk kis helyszínváltás után rendületlen erővel folytatja munkáját immáron http://japamhu.web-server.hu (16 nap múlva regisztrálva lesz és japam.hu lesz a címünk) oldalon.
Manga rajzoló pályázatot hírdet a Behind Fairytales művészeti portál. 3x3-as témaválasztási lehetőség. Tárgyi nyeremények.
Témák:
3x3-as témaválasztási lehetőség, vagyis 3 műfaj 3 téma. műfajokon belül is van főtéma, ami azt jelenti hogy bármelyik altémát választod a főtémával össze kell hozni.
Segítségül 1 példa: a Sci-fi, fantasy műfajból választod a robotlázadásos, lll. vh. kirobbanásos altémát és még belefűzöd valahogy az elszabadult gyilkos vírus történetét is, de akkor is beleírod az elszabadult gyilkos vírust ha a természeti katasztrófa elhárítós vagy az emberklónozós, bűnszövetkezetes. A többi témánál is ugyan így van csak a műfajonkénti főtémákkal.
1.Romatikus, ecchi:
-iskolaiélet, titkos szerelmes
-nyáribulizós, pasizós, részegedős
-zsarnokoskodó, túlrámenős, perverz iskolatárs Főtéma: az a bizonyos első alkalom
Pontozás:
Az alábbi 3 pontba szedett tétel szerint pontoznak a zsűritagok, tételenként max. 30 pontot lehet szerezni. A zsűri 3 tagból áll, vagyis a versenyben résztvevő a zsűritagjaitól egyenként 90, összesen 270 pontot érhetnek el. Azonos összepontszámmal rendelkezők esetén döntőt szervezünk, külön le kell rajzolnod a mangád főhősét + információk a személyéről /neve, kora, foglalkozása, faja*, magassága, esetleges képességei/ Erre 10 pontot lehet szerezni.
*fajához írhatod pl; ember, elf, vámpír, vérfarkas, manó, tündér, állatszellem, istenség, stb. csak a félreértések elkerülése végett...
Tételek:
-tartalom
-képi megoldások /vagyis milyen ötletesen oldottad meg a képen a rajzok elhelyezését/
-szöveg, szóhasználat /megengedett a trágár szavak használata 1-2 felfokozottabb jelenetnél de azért ne vigyük túlzásba/
Kritérium:
A mangád nem haladhatja meg a maximum 30 oldalt. Kevesebb lehet, pontosan 30 oldal is lehet, de több nem. Mi is emberből vagyunk és azért el kell olvasni nekünk is, akárhány műremek érkezik be. Fejezetekbe is be lehet sorolni a történetet de aki nem akarja nemkötelező.
Ha valaki csak fényképezni tudta a rajzot és ezért kicsit rosszabb minőségű lett a kép, a minőségromlást nem vesszük figyelembe.
Ha 1 mail-be nem fér bele az összes oldal. akkor küldd el annyiban ahányba csak belefér. DE a mail témájához FELTÉTLENÜL írd oda a neved és mely oldalakat küldöd.
Nyeremények:
l. helyezett: 1 japán feliratos póló választható /rövid/ szöveggel, 1 behind fairytales-es póló, japán édesség, oklevél
ll. helyezett: 1 japán feliratos póló, japán édesség, oklevél
Beküldési határidő:
2008.08.31. 00:00 azaz éjfél.
A bescannelt, fényképezett képeket a behindfairytales@gmail.hubehindfairytales kukac gmail pont hu mail címre várjuk
Új köntösbe bújva megjelent a Japán Piknik Anime Módra. Kis helyszínváltás után megújult erővel folytatja munkáját immáron a ja-pam.extra.hu oldalon. 2008.08.23-án várunk Pesten a Hajógyári szigeten egy közös piknikezésre. Sokkal több program ajánlat van, mint tavaly, s érdekességekkel is szolgálhatunk. Mindenkit sok sok szeretettel várunk. Bármi kérdésed van nyugodtan fordulj hozzánk!
A 2003. júliusában a HungaroConon megalakult Magyar Anime Társaság (MAT) 5 éves fennállásának alkalmából vidéki klubok tagjai Miskolcon animés emléktalálkozót szerveznek (amolyan utó-születésnapi rendezvényt, vö. MatsuriNap >> MAT Szülinap ). Időpont: 2008. augusztus 23. Helyszín: Miskolc (a MAU kiteljesedésének városa), Tudomány és Gazdaság Háza, Görgey A. u. 5. Belépődíj: 1000 Ft
A belépő MAT & MiNK tagoknak ingyenes!
Aki csuklóján megőrzi a júliusi Nyári AnimeCon csuklószalagját és a belépésnél leadja azt, rendezvényünkre ingyen léphet be.
Nem egy nagyszabású Conról lesz szó, hanem méreteiben egy annál kisebb animés/mangás találkozóról.
Nagy vonalakban ezeket tervezzük:
* MAU (Magyar Anime Útmutató) munkatársakkal, MAT-os tisztségviselőkkel és tagokkal való beszélgetések
* az öt év első helyezettjeinek meghívása (cosplay, rajzverseny, táncpad, karaoke, konzol) és szereplésre való felkérésük
* a már megszokott programok (cosplay, karaoke, konzol, rajz, táncpad), kötetlen formában
* MAT pult és vásárlási lehetőség
* előadások
* workshopok
* vetítés
Semmiképp sem kívánunk versenyre kelni a MAT már hagyományosnak tekinthető Nyári AnimeConjával, tekintve, hogy rendezvényünk jellegében és volumenében is eltérő.
A 2008-as nyári AnimeCon 2008. Július 19-én szombaton, Győrben kerül megrendezésre a Magyar Anime Társaság és a NeYuSaTsu Győri Anime Klub közös szervezésében.
Helyszín: Győr, Krúdy Gyula Gimnázium, Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola.
Időpont: 2008, Július 19. (Szombat)
A programokról, helyszínről és szállásról folyamatosan bővülő információk és a rendezvényhez kapcsolódó fórum a Győri AnimeCon hivatalos weboldalán, a http://nyari.animecon.hu/ címen találhatók.
2008. 07. 05-én (szombaton) megrendezésre kerül a II. Japán Piknik Anime MódraNyíregyházán, az Erdei Tornapályán.
Mindenki saját maga döntheti el, hogy milyen japán ételekkel csillogtatja meg tudását, illetve bevállalja-e, hogy a többiek is megkóstolják az ételkülönlegességeket. Csakis saját felelősségre!
Ha esetleg tanácstalanok vagytok, és nem tudjátok, mit készítsetek, a fórumban pár ötlettel szolgálhatunk, vagy a receptek menüpont alatt. Ha szeretnél cosplayerként megjelenni, nem akadályozunk, de a főzés alól ez által nem mentesülsz!
Kérünk mindenkit, aki jelen szeretne lenni, hogy a fórumban mindenképpen időben jelezze!
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt az onigiri hegyeken túl, és a ramen-tengeren innen!
A 4. Magyar Képregény Fesziválnak idén is a Gödör Club ad otthont
Minden amit tudni kell a fesztiváll programjáról a: http://fesztival.kepregeny.info/ -n találsz
III. Pápai Anime, Manga, Fantasy és Comix találkozó
Immár harmadszorra kerül megrendezésre a program az Instant-4in1-Club, azaz a Pápai Anime Klub keretein belűl.
Mindenkit szeretettel várunk június 14-én és 15-én a Pedagógus Művelődési Házba (Fő utca 2.).
A program még nem teljes, de várhatóak vetítések, előadások, vásárlási lehetőség, táncpad, karaoke, és különböző versenyek.
Megfelelő jelentkező esetén AMV versenyt is tartunk. Örömmel várjuk tehát azokat,akik kedvet kapnak hozzá.
A szombati napon az animéké és a mangáké a főszerep, vasárnap pedig a fantasyé.
A programon való részvétel ingyenes.
További információ a klub fórumán valamint hamarosan a klub honlapján: www.4in1.atw.hu
Nem múlhat el Con különszám nélkül. Nem létezhet Con Yuu Yuu Hakusho nélkül. És persze, ha Con, akkor AnimeStars. Ezeket összegyúrva mi mást kaphatnánk, mint az AnimeStars soron következő különszámát, ami a Yuu Yuu Hakushót mutatja be!
Az elsőtől az utolsó részig bemutatók, ismertetők, karakterleírások, válogatott érdekességek a sorozatról. Sőt megismerkedhettek a konzolos adaptációval és a kártyajátékkal is. És hogy a falak se maradjanak üresen, két normál és egy óriásposzter is a csomagba került (mind duplaoldalas). A SakuraConon a sorozat második DVD-jéhez az AnimeStars standnál ajándékba kapjátok a magazint! YYH rajongóknak kötelező!
Várhatóan április elején jelenik meg hét hazai, amatőr rajzoló közös, szerzői kiadású one-shot manga gyűjteménye Dharma címmel. A mintegy 150 oldalas kötet összesen nyolc, rövidebb lélegzetű képregényt tartalmaz majd. A kezdeményezésről további információk és mintaoldalak az alábbi címen érhetők el: http://kinoko.interhost.hu/dharma/
A Magyar-Japán Baráti Társaság szervezésében a Millenáris Színpadán és a Teátrumban 2008. április 13.-án vasárnap 10:00-18:00 óra között, Japán napot tartanak. A rendezvény ingyenes, de a szervezők adományokat elfogadnak.
Tervezett progamok:
Szabadtéri Színpad
10:30-11:00 Kiyo-Kito Dobzenekar
11:00 Ünnepi köszöntő hangzik el Nabekura Shinichi úr, Japán magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, a Főpolgármesteri Hivatal, valamint Vi-har Judit, a Magyar-Japán Baráti Társaság elnöke részéről.
11:30 Teaceremónia â013 Palotás Gábor
12:30 Kendo bemutató
13:00-17:00 Harcművészeti bemutatók (Karate, Aikido, Judo, Ju Jitsu)
Teátrum Piros-Fekete Galéria I. emelet
Filmvetítés egész nap 10:00-18:00 óra között. A Japán Alapítvány 20 perces doku-mentumfilmjei, az Anime Társaság filmjei a galéria hátulsó részében.
Kiállítás Japánról képekben - a Japán Alapítvány gyűjteményéből
A galéria elülső részében:
10:00-14:00 Origami
10:00-12:00 és 13:00â01314:00 Sárkánykészítés
11:00-18:00 Csizmadia Klára keleti gyógyító selyemképei
14:00-18:00 Ikebana
15:00-18:00 Kalligráfia
15:00-18:00 Japán és Ainu mesék
A Reneszánsz Programiroda - Hungarofest Kht. a Film.hu Kft. partnerségével a Reneszánsz Év keretében 700 000 forintos összdíjazású pályázati programot hirdet kreatív alkotóknak Mátyás, a király címmel.
Öntsd képregénybe, formáld hőssé Mátyást!
Kötetlen stílus, szárnyaló fantázia, zseniális képi megoldások, formabontó vagy tradicionális attitűd, a Ti dolgotok.
Egyetlen kritérium van: a hét javasolt Mátyás-mesére épüljön a 2-5 oldalas képregény.
Keressük az új látásmódot, az eredeti parafrázisokat, amelyek az alaptörténetek "továbbgondolásával" megmutatják az új évezred Mátyás királyát.
A választható Mátyás mesék:
Az okos lány
Mátyás király és a cseh vitéz
Mátyás király és a kolozsvári bíró
Mátyás király Gömörben
Mátyás király lopni járt
Mátyás kovács
Vízkereszt
Milyen képregényeket várunk?
Kiinduló- és támpontok
2010. Magyarországon az államforma a királyság. A nép által a Duna jegén választott uralkodó Hunyadi Mátyás. Az országot erős és igazságos kézzel kormányozza, és hogy saját szemével is lássa, mi történik a városokban, falvakban, multiplexekben, sokszor álruhába bújik (lehet biciklis futár, segédmunkás, utcazenész, külföldi diák, teherautósofőr, sztepptáncos, kőfaragó...), és elvegyül a nép között.
A Mátyás királyról szóló eredeti mesék pályázatunkon mai közegben jelennek meg. A tartalmuk nem változik, a lényeg ugyanaz, csak az idő és a környezet más. Gyors, lüktető, modern és posztmodern. Régi események új köntösben, új kulisszák közt jelennek meg. Olyan megközelítés ez, amit a festészetben gyakran használtak az évszázadok során - rég történt, archaikus eseményeket aktualizáltak: az adott kor ruháiba öltöztették a kereszt alatt álló római katonákat, vagy reneszánsz harisnyát húztak az apostolokra.
A pályázat kiírásakor hangsúlyt kívánunk fektetni arra, hogy a létező történetek adaptálásakor a fantáziátokra hagyatkozzatok. Egyetlen fontos kikötés: semmi aktuálpolitika!
Meséket várunk tehát, amelyekben Mátyás a hős. A képregény az a műfaj, ahol szükség van hősökre, Mátyásnál jobb hőst pedig keveset találhatunk, találhatunk ki. Pláne hogy uralkodásához
kötődnek a képregény zsáneréhez passzoló alakok, történelmi helyzetek (Kinizsi, a Fekete sereg...).
A terjedelem 2-5 oldal lehet. A történet minimum 3-5 helyszínen játszódik.
A többi rátok van bízva.
A pályázat menete
A pályázat háromfordulós, ezek a fordulók azonban nem válnak el nagyon erősen egymástól - a felosztás célja, hogy a lehetőségekhez képest megkönnyítsük az alkotók dolgát.
I. Toborzó forduló (regisztráció, meseválasztás, figura és látványterv elkészítése)
2008.03.17-2008.03.24.
Teljesítendő feladat: meseválasztás, figuraterv és látványterv (1-1 képkocka, .jpg, 300 dpi, álló A4-es méretben). Nincs zsűrizés, mindenki továbbmegy.
II. forduló (fél képregény)
2008.03.24-2008.04.04.
Teljesítendő feladat: A képregény felének elkészítése. A fél képregényt kérjük, nyomdakészen, komplett állapotban (.jpg, 300 dpi, oldal / álló A4-es méret). Nincs zsűrizés, csak az megy tovább, aki elküldi a fordulóban megadott követelményeket.
III. forduló (kész képregény)
2008.04.07-2008.04.18.
Teljesítendő feladat: A kész képregényeket várjuk (.jpg, 300 dpi, oldal / álló A4-es méret). Zsűrizés és közönségszavazás van.
Pályázati díjak
I. díj: 400.000 Ft (1 db)
II. díj: 150.000 Ft (1 db)
III. díj: 75.000 Ft (1 db)
közönségdíj: nagy értékű ajándékcsomag
Segítség
A pályázat célja minőségi munkák létrehozása szakmai moderátor segítségével. Folyamatos fórum- és email kommunikációban állunk a pályázók rendelkezésére, de a fórumban az alkotók és a látogatók közösségi eszmecseréjére is lehetőség nyílik.
A Mátyás képregény-pályázat eredménye
Az elkészült pályaműveket publikáljuk a világhálón.
A képregénypályázat első három helyezettje lehetőséget kap arra, hogy a litera irodalmi portál (www.litera.hu) által kiírt, áprilisban záruló kortárs kispróza-pályázat novelláiból kidolgozzon egyet szakemberek bevonásával. Az így elkészült, 12-15 oldalas képregényeket, valamint az első forduló - képregénypályázat - legjobb munkáit önálló képregény antológiában, a Téli Könyvvásárra időzítve kívánjuk megjelentetni.
Szakmai zsűri
Bayer Antal, Magyar Képregénykiadók Szövetségének elnöke
Filó Vera, író
Gárdos Bernadett, Reneszánsz Év programiroda vezetője
Hegedűs Márton, grafikus
Helyey László, színész
M. Tóth Géza, animációs rendező
Az AnimGO 1. születésnapja (március 24.) alkalmából fanartversenyt hirdetünk!
Ha szeretsz rajzolni, és szívesen megpróbálkoznál ismertetőírással is, akkor itt a helyed! A kor nem számít!
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
A japán Asahi Shimbun közzétette az idei Tezuka Osamu Kultúrális Díj jelöltjeinek listáját. A jelölteket a szakmabeliek és az olvasók együtt választják ki, a díjat pedig olyan manga kapja ami leginkább hű a Tezuka Osamu által lefektetett értékekhez.
Az Manga Nagydíj nyertese 2millió yen, míg az Új Mangaka, Rövid Alkotás és a Különdíj nyertesei 1-1 millió yenes díjazásban részesülnek.
A nyerteseket május végén hozzák nyilvánosságra.
A nevezettek:
Akimi Yoshida - Umimachi Diary 1: Semishigure no Yamugoro
Fumi Yoshinaga - Ohoku
Daisuke Igarashi - Kaijū no Kodomo
Ai Yazawa - NANA
Yokusaru Shibata - 81diver
Masayuki Ishikawa - Moyashimon: Tales of Agriculture
Shohei Manabe - Ushijima the Loan Shark
Kiyohiko Azuma - Yotsuba&!
Yoshitoh Asari - LuCu LuCu
Naoki Yamamoto - Red
A Magyar Képregénykiadók Szövetsége a 4. Magyar Képregényfesztivál alkalmából ösztönözni kívánja szerzői kiadású képregények megjelenését. Három kiadványt támogat azzal, hogy maximum 50 ezer forintos kölcsönnel megelőlegezi a nyomdai költségeket és segítséget nyújt a képregények nyomdai előkészítésében.
A kiadványok 200 példányban, fekete-fehér, digitális kivitelben, egyenként 24 oldalon fognak megjelenni, és szerzőik saját standjain lesznek kaphatók a fesztiválon.
Az összesen 16 beérkezett pályaműből az MKSZ elnöksége az alábbiakat hirdeti ki nyertesnek:
Kemenes Iván-Varga Péter: Stroboscopa
Menráth András: Karantén
Szántó Hajnalka: Erő
Gratulálunk a győzteseknek, és köszönjük mindenkinek, hogy pályázott.
2007. december 21-én a Második Nemzetközi MANGA Pályázat [1] szervezőbizottsága [2] megkezdte a nevezések fogadását, melyeket egészen 2008. február 29-ig vár.
A jelentkezési útmutató és a nevezési lap az alábbi weboldalon található: http://www.mofa.go.jp/policy/culture/manga/index.html (angol)
A Magyar Képregénykiadók Szövetsége a 4. Magyar Képregényfesztivál alkalmából ösztönözni kívánja szerzői kiadású képregények megjelenését.
Tudjuk, hogy sokan vannak, akik szabad idejükben rajzolnak képregényeket, és szívesen megmutatnák a nagyközönségnek, ám nincsenek tisztában egy kiadvány elkészítésének a módjával. Bár egy kis példányszámú füzet nyomdai költsége nem magas, egyeseknek még ennek az összegnek az előteremtése is gondot jelenthet, illetve gyakorlatlanok nyomtatott kiadványok előkészítésében. Ajánlatunk a kiadványok nyomdai költségének a meghitelezésére, a kiadványok nyomdai előkészítésére, nyomdába adására és a fesztivál helyszínére történő kiszállítására irányul.
Három ilyen kiadványt áll módunkban kölcsönnel megtámogatni, fejenként maximum 50 ezer forinttal, amely összeget a szerző a fesztiválon törleszt. A kiadvány eladásából származó bevételnek a hitel összegét meghaladó részével a szerző szabadon rendelkezik. Az esetlegesen megmaradt példányok terjesztésében a szövetség tagjai segítséget nyújtanak.
Pályázni lehet akár kész képregénnyel, akár tervezettel. A kiadványban lehet akár egy, akár több képregény, azonos vagy különböző alkotóktól.
A pályázaton bárki részt vehet.
1) A kiadványok technikai paraméterei
Példányszám: 200
Színmélység: fekete-fehér
Méret: 160x236 mm, álló
Kötészet: irkafűzés
Oldalszám: 24 oldal belív + 4 oldal borító
Papír minősége: belív: 80 g offset, borító: 115 g matt műnyomó
A kiadvány digitális technikával készül.
Minta: a Nero Blanco Comix 1. száma, de hasonlóak hozzá a Panel és a Buborékhámozó füzetek is.
2) A pályázathoz benyújtandó adatok és dokumentumok
- Pályázó(k) neve
- Képregény címe
- Kész képregény esetén a teljes képregény, képernyő-felbontásban (72 dpi), jpg formátumban
- Készülőben lévő képregény esetén szinopszis (doc formátumban) és egy mintaoldal (72 dpi, jpg)
- Ha a kiadvány több alkotótól is tartalmaz munkákat, valamennyiüktől kérünk mintaoldalt.
Határidő: 2008. március 9.
A pályázatokat Magyar Képregénykiadók Szövetségének elnöksége egy héten belül bírálja el és azonnali hatállyal értesíti a nyerteseket.
A pályázatokat az info (KUKAC) kepregeny (PONT) info e-mail címre kérjük elküldeni.
3) Pályázati feltételek
- Csak eredeti, máshol még nem publikált képregényekkel lehet pályázni.
- Csak saját munkákkal lehet pályázni, fan-art jellegű, más védjegyét képező figurát ábrázoló, utánzó vagy közvetlenül parodizáló képregényekkel nem.
- A képregények tartalmára a Magyarországon hatályos törvények érvényesek.
- A rajzok készülhetnek bármilyen technikával, de számolni kell azzal, hogy a kiadvány fekete-fehér.
- A képregény stílusa szabadon választható, minden megkötés nélkül.
- Csak magyar nyelvű képregényekkel lehet pályázni.
4) Szerzői és kiadási jogok
Valamennyi képregény szerzői joga az alkotók kizárólagos tulajdona. Technikai okokból a kiadványok kiadója a Magyar Képregénykiadók Szövetsége lesz, ám a kiadási jogot csak erre az egy alkalomra gyakorolja. Esetleges utánnyomás esetén az alkotók szabadon választhatnak más kiadót, és digitális állományként megkapják a nyomdakész kiadványt is.
5) A kiadás folyamata
A kész képregények leadását április 30. körüli időpontra kérjük tervezni, tehát körülbelül másfél hónap áll majd az alkotók rendelkezésére.
A kiadványokra a Magyar Képregénykiadók Szövetsége kér ISBN számot, a nyomdai számlát a szövetség rendezi. A nyomdai előkészítést a szövetség által kijelölt személy végzi el.
Az alkotók kötelesek a nyomdai előkészítést végző által megjelölt időben, minőségben és formátumban leadni a képregényeket. Nyomdába adás előtt az alkotók PDF formátumban tekinthetik meg a kiadványokat. Az alkotók ekkor nyilatkoznak arról, hogy elfogadják a kiadás feltételeit.
A folyamat összes részletét időben közöljük az érintettekkel.
6) A kiadványok átadása és átvétele
Az elkészült kiadványokat a Magyar Képregénykiadók Szövetsége a fesztivál nyitónapján szállíttatja a fesztivál helyszínére. A szerző nyitáskor veheti át a kiadványokat és foglalhatja el a számára kijelölt árusító helyet.
A hitel rendezése a fesztivál időtartama alatt bármikor megtörténhet, de legkésőbb a zárás előtti órában. A szükséges formaságokat és részleteket időben közöljük az érintettekkel.
7) A pályázat eredményessége
A Magyar Képregénykiadók Szövetsége fenntartja magának a jogot, hogy legfeljebb három vagy annál kevesebb pályaművet részesítsen támogatásban, illetve a feltételeinek és elvárásainak megfelelő pályaművek érkezése hiányában eredménytelennek nyilvánítsa a pályázatot.
2008. március 7-én, pénteken 5 órakor a magyarországi mangakiadók lesznek az Eduárd Galéria vendégei. Az első magyar nyelvű mangakötetek 2006 őszén jelentek meg a könyvesboltokban. Hová jutottunk el másfél év alatt, mik a kilátások, milyen terveket szőnek a kiadók?
A résztvevők: Járdán Csaba és Kleinheicz Csilla (Delta Vision), Németh Vladimir (Fumax), Boros Csaba (MangaFan), Sárközy Bence (Mangattack) és Tóth H. József (Vad Virágok Könyvműhely). A fórumot vezeti: Solti Antal, a Japanimánia műsorvezetője. www.kepregeny.info
"Itt nem csak őrült divatfüggők és szumósok járkálnak az utcán. Persze ők is, de ott vannak még a rejtett pillanatok is. Egy hagyományos esküvő ceremóniája, egy gésa napi rutinja, a halpiac történései. Akárhogy is van, az európai szem szomjasan issza magába a nem minden napi alakokat."
Benda Péter FOTÓKIÁLLÍTÁSA (január 18-31.)
ARTWORKPHOTO Pest Galéria, 1061 Bp., Révay u. 3.
Szeretettel várunk mindenkit a békéscsabai Ifiház 3. emeletén megrendezésre kerülő animevetítésen.
A vetítést január 26-án 15:30-kor kezdjük.
A program:
Mononoke Hime - A vadon hercegnője
Rurouni Kenshin OVA 1
A Debreceni Anime Egyesület, a Mentálcsavar és a Kapu Távoli Világokra Egyesület február 16-án (szombaton) egy anime, képregény, sci-fi, szerepjáték találkozót és bált szervez, melyre várja minden érdeklődő jelentkezését.
Ami várható:
-anime vetítés,
-cosplay (a jelentkezők számától függően verseny!),
-különböző bemutatók (karate, íjászat, bofferes vívás),
-kártyajátékok,
-élőzene, és még sok más érdekes program.
Elindult Magyarország első otaku társkereső oldala, amely a honi animések ismerkedését, barátkozását, de főként társkeresését szeretné megkönnyíteni és megcélozni.
Az Otakuckó lényege, hogy kicsit jobban megismerhessük az anime- ill. manga-rajongás mögött az embert, többet megtudjunk hasonló érdeklődéssel rendelkező társainkról, miközben új barátokat szerzünk és jól érezzük magunkat."
A Képes Kiadó Eduárd Bemutatja sorozatának második kötetének címe: Magyar Múzsa. A romantikus történet egy amerikai színész és egy magyar idegenvezető lány budapesti találkozásáról szól. A forgatókönyvet Korcsmáros Nóra írta, a rajzokat Horváth Andrea készítette, a címlap Horváth Henrik munkája. A storyboard-szerűen megrajzolt képregény próbálkozásnak tekinthető a hazai szerzők manga stílusú műveinek népszerűsítésére.
Fekete-fehér, 90 oldal, 490 forint. Az Eduárd képregényboltban lesz kapható, illetve a képregényes rendezvényeken.
Egy új anime klub/meet jött létre Csongrád megyében 2007. november 03.-án.
Igaz a tagok száma még alig üti a 10-et,de november óta már 3 meet került megrendezésre.
Aki bővebb infókra vágyik,az látogasson el a www.szem-animemeet.extra.hu -ra,vagy nézzen fel fórumunkra,mely az oldalról érhető el.
A mai naptól indul a Comicsinvest karácsonyi akciója, aminek keretében a legtöbb magyar képregénykötetet, köztük a mangákat is 30 százalék kedvezménnyel lehet megvásárolni.
Az akció január másodikáig tart.
Japán Nap várja az érdeklődőket 2007. december 1-én szombaton, 10:00-16:00 óra között az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban (Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.).
"A Magyar-Japán Baráti Társaság fennállásának 20-dik évfordulója alkalmából a Kecskemét-Aomori Baráti Kör és az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ ünnepséget rendez az alábbi programokkal:
10:00-10:30 Ikebana Bemutató
10:00-11:00 Origami foglalkozás - téli ünnepkör
10:30-11:00 Bonsai előadás
11:00-11:30 Ünnepélyes megnyitó, köszöntők
11:30-12:00 Kiyo-Kito Taiko Dobegyüttes koncertje
12:00-12:30 Japán könyvbemutató és Haiku foglalkozás
12:00-16:00 Termékkóstoló (Nissin Foods Kft.)
13:00-14:00 Teaceremónia és kóstoló
14:00-15:00 Kalligráfia bemutató és foglalkozás
14:00-16:00 Origami foglalkozás - téli ünnepkör
13:00-16:00 Harcművészeti bemutatók: Nanbubo, Ju Jitsu, Aikido
Egész nap folyamatosan:
- Fotókiállítás Straszer András és Makkainé Hoksza Éva képeiből
- Bonsai kiállítás és szaktanácsadás
- Zen Buddhizmus ismertető és Zazen gyakorlás
- Filmvetítés a Kecskeméti Televízió Japánban készült felvételeiből
A rendezvényre a belépés díjtalan.
Mindenkit szeretettel várunk!"
Harmadik alkalommal rendezi meg immár hagyományos képregénykiállítását és -vásárát a Magyar Képregénykiadók Szövetsége. Az új helyszínen is valamennyi karácsonyi újdonságukkal és teljes kínálatukkal várják a látogatókat kiadók.
Időpont: 2007. december 2., vasárnap (nyitás 10 órakor)
Helyszín: Aranytíz Művelődési Központ (Budapest, 1051 Arany János u. 10.), 1. emelet
Belépti díj (tombolával): 100 forint
A Magyar Képregény akadémia képregénykiállítása december 1. és 13. között tekinthetõ meg, ugyanott.
HDD hiba miatt a manga letöltések átmenetileg nem elérhetőek. A hiba javítása folyamatban, adatvesztés elvileg nem történt.
Remélhetőleg nem tart sokáig. :(
Ugyanezen okból, kérem a fordítókat, ne kísérletezzenek a feltöltéssel, amíg a vinyó csere vagy javítás meg nem történik. Erről természetesen ugyanígy hírt adok.
Ebben a félévben is várjuk a japán animációs filmek kedvelőit a BTK főépület TTK előadójában,
hétfő esténként nyolckor. Remélem, a programban mindenki talál magának tetszőt.
A műsor ebben a félévben a következőképpen alakul:
Október 15. Nausicaa - Szelek Völgye (Miyazaki Hayao filmje egy világát megmentő hercegnőről)
November 5. GRINDHOUSE - vetítés: horroranimék Tarantino és Rodriguez ötlete alapján (japán hang és angol felirat)
Trinity Blood 3 - 4. rész és Hellsing OVA 1
November 12. Devil May Cry 1 - 6. (egy démonvadász, egy kislány meg az eperfagyi; a sorozat első hat része)
November 19. Devil May Cry 7 - 12.
November 26. -Ó, azok a japánok!- Válogatás az utóbbi évek legőrültebb anime-epizódjaiból
(olyan sorozatok részeivel, mint a Slayers, Cowboy Bebop és Excel Saga)
December 3. Spriggan (egy különleges ügynök, egy különös kisfiú és egy hadsereg Noé bárkájának nyomában;
sci-fi - akcióanime magyar felirattal)
December 10. Animekarácsony (és - Szilveszter):
Love Hina Christmas Special
(ünnepek a Hinata fogadóban)
ÉS
Tokiói keresztapák
(egy elhagyott csecsemő és három hajléktalan szilvesztere)
Mivel a toplista sajnálatosan hónapok óta nemfrissült, egy új, egyre hasznosabb funkciónak adta át a helyét.
Az megjelenések dátuma visszamenőleg is olvasható. Kérem, hogy amennyiben kihagytam, vagy eltévesztettem valamit, írjátok meg.
Ezúttal több újdonsággal is jelentkezik az AnimeStars. Először is egy teljesen új honlappal, másodszor egy InuYasha különszámmal, mely az Őszi AnimeConon lesz először kapható. Végül pedig a fotózás és versengés szerelmeseinek kedvezünk egy Őszi AnimeCon-os fotópályázattal.
A honlap az eddig megszokott helyen várja a látogatókat, megújult külsővel, könnyebben használható kezelőfelülettel, számos új funkcióval. A magazin hírei mellett a hazai és külföldi anime- és mangavilág hírei is folyamatosan felkerülnek. Emellett egy teljesen új fórummal is bővült, az oldalhoz illő dizájnnal, mely csak a témák megtöltésére vár.
Az Őszi Conra pedig első különszámát is megjelenteti az AS, mely az InuYasha világába vezeti az olvasót. A sorozat részletes tárgyalása mellett a mozifilmek bemutatását is tartalmazza, kitekintéssel a történet mondai hátterére és az alkotó, Takahashi Rumiko életpályájára. A Különszámot a Conon lehet majd megvásárolni, a magazin oldalán megrendelni, illetve a hamarosan megjelenő InuYasha filmek DVD-ivel együtt megvenni.
A meglepetések sora pedig az Őszi AnimeCon alkalmával megrendezésre kerülő AnimeStars fotópályázattal zárul. Aki nem csak szép képeket készít a rendezvényen, de azokat el is küldi az AnimeStarsnak, kisebb nyereményekkel és a dicsőséggel gazdagodhat, hogy fényképe megjelenik a következő számban. Legalább is abban az esetben, ha a maximum három beküldhető képe közül egyik dobogós helyezést ér el.
Megrendezésre kerül az Őszi AnimeCon. Október 6.-7.-én kerül megrendezésre a PeCsában (Petőfi Csarnok)
Többet megtudhatsz innen :http://www.animecon.hu/
A Hanime idén újra nyitott kapukkal várja mindazon érdeklődöket, akik az őszi con után is szívesen tőltenék szabadidejűket animés, mangás barátaik társaságában űdítő és szélesfelhozatalú programok keretein belül. A tavaly már egyszer sikeresen megrendezett találkozó folytatást követelt, így a szervezők idén is úgy döntöttek megbírkóznak a lebonyolítással és, hogy panasz se legyen most mégtöbb és mégszórakoztatóbb programokkal csalógatják az érdeklődőket, mint például a cosplay felvonulás-akár verseny is, ez már csak Tőletek függ-, valamint AMV készítő verseny. Természetesen a karaoke-szintén akár verseny szinten-, rajzverseny, AMV-k, PV-k vetítése és egy movie mindenképpen a programok között fog szerepelni!
Fontosnak tartom megemlíteni továbbá azt is, hogy mangák-animés kiegészítők-ajándék tárgyak vásárlására lesz lehetősége mindenkinek!! Tavaly sem ment el senki üres kezekkel, megkapta, amit szeretett volna.
Bővebb információért keressétek fel a Hanime honlapját a: http://hanime.omae.hu/ -t!
2007. szeptember 12-én ünnepélyes keretek között nyílik meg az Euárd Képregénybolt és Galéria. Az esemény kapcsán bemutatkozik az Eduárd fapados képregényújság 9. száma és a klasszikus Rejtő-Korcsmáros képregény, a Piszkos Fred, a kapitány albumként felújított színes változata.
Program:
15 óra: Korcsmáros Nóra és Horváth Andrea bemutatja "Magyar Múzsa" címen készülő manga-jellegű képregényét.
16 óra: "Így készült a Piszkos Fred felújíása" - Korcsmáros Gábor előadását követően Garisa H. Zsolt rajzoló és Varga "Zerge" Zoltán színező dedikálja a képregényt.
17 óra: Fazekas Attila képregényrajzoló bemutatja "Botond" sorozatának legújabb számát.
18 óra: Kertész Sándor képregénytörténész beszélget a "Gemini-jelentés" című sorozat alkotóival, Korcsmáros Péterrel, Bayer Antallal és Fazekas Attilával.
19 óra: "Így készült a Tinglitangó" - Vass Mihály előadása a Képes Kiadó gondozásában megjelenő képregényéről.
Helyszín: Eduárd Képregénybolt és Galéria, 1061 Budapest, Dalszínház u. 8.
Már nyomdában az AnimeStars magazin ötödik száma, ami szeptember 20-ától érkezik a megrendelőkhöz majd pedig az újságárusokhoz.
A sok újdonság mellett a megszokott rovatok is megjelennek, három animeelemzés: Sámán Király, Paprika és a Ghibli sorozat 2. része a Totoro és Kiki filmekkel.
Animebemutatók között ez alkalommal Tsubasa Kapitány, Shinkai Makoto: Beyond the Clouds című egészestés mozija és az első Inuyasha film foglal helyet.
Az itthon kiadott mangák közül a Star Trek manga, a Tarot Café, a Grimm-Mesék, a Pirontan és az Öt kívánság kerül bemutatásra, mellettük pedig egy-egy interjú is a magazinba került a Pirontan és a Tarot Café magyar fordítójával.
Ezen kívül a magazinban a megszokott japán kulturális cikkek, jdrama bemutató, japán zene, -technológia, játék oldalak is helyet kapnak, 20 oldalas mangamelléklettel, kétoldalas poszterrel és sok más érdekességgel.
Miyazaki anime fesztivált rendeznek a Toldi moziban augusztus 23-tól 26-ig, ahol hét filmet mutatnak be a japán rajzfilm mesterétől.
A négynapos fesztiválon hét alkotást mutatnak be a japán rajzfilm mesterétől - közölte Szabados Balázs, a Best-Hollywood munkatársa. Az animerajongók által régóta várt Laputa - Az égi palota, a Nausicaa - A szelek völgye, Totoro - A varázserdő titka, Porco Rosso- A mesterpilóta és a Kiki- A boszorkányfutár című rajzfilmek mellett ismét műsorra tűzik a már nagy sikerrel játszott Chichiro szellemországbant és A vándorló palotát. Hayao Miyazaki a Chihiroért (Spirited Away) kapott 2003-ban Oscar-díjat a legjobb animációs nagyjáték kategóriában.
A fesztiválon vetített filmek augusztus végétől megvásárolhatók lesznek DVD-n, a Studio Ghibli négy másik animéjével együtt díszdobozban.
Egy sajnálatos esemény miatt szükségesnek tartottuk, hogy egy hivatalos közleményben tegyük közzé az AnimeStars Magazin álláspontját.
Kedves AnimeStars Magazin Olvasók, Tisztelt Partnereink!
Néhány nappal ezelőtt egy hazai fórumon fény derült egy szomorú tényre, mely minket is megdöbbentett: az AnimeStars Magazin 4. számában indított Kaze no Jidai manga egy már létező, koreai készítésű webmanga másolata, átírt szöveggel ellátva. Mint hivatalos és jogtiszta kiadvány főszerkesztője és a kiadó is ezennel elzárkózik a másolat alkotójától, aki szóbeli egyeztetés és szerződés megkötése ellenére nem a megállapodás szerint teljesítette kötelezettségét. A magazin leállítja az alkotás közlését az 5. számtól, és a weboldalon is megszűntetjük a mintaoldalak közzétételét. Sajnálatosnak érezzük, hogy sok egyéb mellett a mi figyelmetlenségünk és hiszékenységünk is az oka, hogy ez megtörténhetett, és a jövőben az ilyen esetek elkerülése érdekében minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni.
Természetesen a magazin által publikált rajongói mangák rajzolóival kötött szerződésen túl ez után is várjuk azok segítségét, akik az előre közölt mintaoldalak alapján másolatot vesznek észre.
Végül ezúton szeretnénk kifejezni reményünket arra vonatkozólag, hogy futó és jövőben rendezendő fanart/fanmanga pályázaton (történjen az a magazin vagy más kiadó rendezésében) senki sem fog mások alkotásaival jogszerűtlenül részt venni, és ezzel befeketíteni a magyar manga/anime-mozgalom támogatóinak munkáját.
Keczeli Péter, főszerkesztő
Keczeli Tibor, felelős kiadó
Adó-Bau Szolgáltató Bt.
Mindenkit szeretettel várunk 2007.07.12-én a Westend City Centerben 10-16-ig az ingyenesen látogatható nyári Pokémon Találkozóra!
Lehet Pokémon TCG-zni, Gameboy és DS játékokkal játszani(nem csak pokémon), multizni, cserélgetni és harcolni a többiekkel. Akinek van kedve jöjjön el!
Elindult egy új honlap AnimGO (http://animgo.hu) címmel. Aki vállalkozó kedvű és szeret alkotni, azt sok szerettel várjuk, hogy művészi hajlamait kiélje ismertető írásokkal, vagy felirat készítéssel. Aki egyszerűen, csak ismerkedni akar azzal, hogy melyik anime miről szól, esetleg feliratot keres hozzá, azokat is sok szeretettel várjuk. Animgolj be hozzánk!
2007.08.25-én megrendezésre kerül a budapesti Hajógyári szigeten a Japán piknik anime módra nevű rendezvény.
Ez a piknik arról szólna, hogy otthon mindenki elkészít valami japán ételt, s a piknik ideje alatt azt közösen elfogyasztjuk. Természeten a konyhaművészet antitalentumainak is találunk valamit, amivel a program szerves részei lehetnek. Közös pikniken kívül más programokkal is szolgálunk, többek között helyszínen megrendezésre kerül:
tésztabatyu készítő verseny
nagy twister,
szeretnénk manga sarkot, go pokrócot.
Minden egyéb ötletre nyitottak vagyunk, csak legyen aki segédkezzen a kivitelezésében. Aki szeretne részt venni ezen a programon, vagy tovább információkat szeretne megtudni azt a http://animgo.hu/index.php?inc=piknik oldalon teheti meg.
A júniusi szám megjelenésével egyidőben, megnyílt a magazin hivatalos weboldala. A fórum vár mindenkit, megoszthatjátok a szerkesztőkkel véleményeteket, kritikáitokat.
Fórum, hírek, eseménynaptár, később letölthető tartalmak. http://www.mondomagazin.hu
2007. Augusztus 4-én, Dunaújvárosban megszervezésre kerül az egynapos Elfen Lied találkozó.
Sok sok érdekes program vár, versenyekkel. Sőt aki beöltözik az Elfen Lied-ből egy szereplőnek jutalmat is kap. Étkezés is lesz, s animés pólót vásárolhatsz. A belépő ára 1000Ft körül lesz, de attól függ hányan jönnek. Ezért is kell jelentkezési lapot kitölteni (email-en keresztül lehet kérni és kapni). Ha bármi kérdésed van írj erre a címre: elfen.lied@freemail.hu. Hivatalos honlap: http://www.annsheandhella.gportal.hu
5 éve indult útjára Magyarország legjobb animés lapja, az AoiAnime. Azóta egész közösség alakult köré, és a lap újra és újra megújulva, mindig jobb, és jobb lett.
Köszöntöm az oldalt születésnapja alkalmából, és kívánok még legalább tízszer ennyit. Hikarinak többet is :)
2007. július 14-én kerül a Magyar Anime Társaság és a Nyíregyházi Anime Meet szervezésében megrendezésre az idei nyári AnimeCon! A helyszín a Nyíregyházi Főiskola "A" épülete. További információkért látogassátok meg a NyACon hivatalos oldalát, a http://nyari.animecon.hu címen! Nyáron Téged is NyACon csípünk!
Az Operaház mellett nyílt egy új képregényboltot és galéria. Itt a magyarországon föllelhető képregényeket meg lehet találni, köztük a mangákat is, és sok más remek stílust! Cím: Eduárd képregénybolt VI.kerület Dalszínház u. 8
Elindult Magyarország egyetlen anime-manga bazáros oldala!
Itt most lehetőséged van rajongóként bővíteni gyűjteményed avagy ismerkedni a műfajjal. Adj el, keress rá és vásárolj olcsón mangákat, animéket, japán és egyéb fancuccokat!
Az oldal célja az, hogy lehetőséget adjon azok számára, akik anyagi vagy más okból (esetleg nem tetszik egy-egy manga vagy megunta az illető és jó lenne már mást is olvasni :) el akarják adni megunt mangáikat. (persze minden cucc, ami Japánnal kapcsolatos vagy az anime-kkel az jöhet^^) Van figura szekció is ;)
Ily módon Ti is olcsóbban juthattok ezekhez a cuccokhoz és az eladók számára is van egy teljesen ingyenes fanoldal, ahova feltehetik eladásra szánt dolgaikat. Nincsenek jutalékok, amit az eladás után be kéne fizetni bárkinek is, mivel az oldal készítői nem haszonszerzésből tartják fenn az oldalt. (a hasznunk talán annyi, hogy az oldal segítségével mi is gyarapíthatjuk a már így is polcokban mérhető gyűjteményünket^^)
A 17. Pápai Nemzetközi Játékfesztivál részeként, az Instant-4in1-Club szervezésében.
Időpont: 2007. 06. 16-17.
Helyszín: Pápa, Jókai Mór Művelődési Központ
Programok:
06. 16. szombat
10.00-14.00 Anime vetítések
10.00-13.45 Rajz- és kvízverseny
14.00-tól Előadások:
- Ünnepélyes megnyitó
- A japán rajzfilmkultúra pszichológiai szemszögből
előadó: Eisenbeck Nikolett (ELTE pszichológia szakos hallgató)
- Szumókultúra
előadó: Pongrácz Eszter (Eurosport, japán sportok szakkommentátora)
- Sic itur ad comics! Így jutunk a képregényig!
Kis magyar képregénytörténeti áttekintés
előadó: Kiss Ferenc képregénygyűjtő, szakértő
- Fantáziák (Roham magazin)
előadó: Korchma Zsombor, Tick Péter, Varga Illés
- Manga és anime napjainkban
előadó: Boros Csaba (ManagaFan)
18.00-tól: Anime vetítések
20.00-tól: Japán zenei est
06. 17. vasárnap
14.00-tól előadások az Instant-4in1-Club tagjaitól:
- Japán kultúra megjelenése az animékben
- Fantasy szereplők
- Yaoi áttekintés
- Manga anime történelem
16.00-tól Anime vetítések
Képregény kiállítás az előadóteremben Tompa Péter képregénygyűjtő anyagából, mindkét napon.
Képregényvásár szombaton: magyar és külföldi mangák és képregények
MAngaFan, Art Comix, Roham magazin, dedikál Stark Attila (Kulo city)
Támogatók:
Jókai Mór Művelődési Központ - 17. Pápai Nemzetközi Játékfesztivál
Zebra Papírbolt
Bóbita játékbolt
Horváth & Horváth Kft.
Civil Szerviz Közösségfejlesztők közhasznú egyesülete
Roham magazin
MangaFan
Art Comix
Magyar Képregénykiadók Szövetsége
A Petőfi Csarnok belső színpadán (május 27.)a Japán Nagykövetség szervezésében 11 órától japán harcművészeti bemutatóra kerül sor. Ugyanezen a napon a "Nemzetek Utcájában" bemutatkoznak a Budapesten akkreditált nagykövetségek, kulturális intézetek, ezek között is a Japán Nagykövetség és a Kínai Kulturális Intézet.
Forrás: http://www.gyermekmento.hu/text/doc/text210111010019/gyermeknap-program2007.doc
Második alkalommal kerül megrendezésre az Anime Fan´s Meeting augusztus 18-án, Budapesten. További információkért látogasd meg hivatalos oldalunk: http://gportal.hu/portal/a-f-m/
A Japán Alapítvány nemzetközi manga díjat alapított, melyre magyarországról is lehet pályázni - adta hírül a magyarországi Japán Nagykövetség.
A pályázat határideje rendkívül rövid, a pályázati anyagot május 25.-ig kell beküldeni.
A pályázat egy legalább 4 képből álló manga kell hogy legyen, magyar nyelv nem probléma. A kép kíséretében egy kitöltött adatlapot is el kell küldeni - Tokióba (a 3. pontot az űrlapon nem kell kitölteni).
Helyszín:Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor (Debrecentől 15 perc busszal)
Időpont:2007 augusztus 6-8.
Mindenki elé kimegyünk, a találkozó kb. 12-13 óra körül lesz a Nagyállomáson (vonat), aki busszal jön, azt oda kísérjük.
Részvétel:12 év felett. Jelentkezési lap kitöltése szükséges, a tábor honlapjáról letölthető, beküldés: deanime@gmail.com e-mail címre.
Szállás:Elsősorban sátras tábor, korlátozott számban tudunk helyet biztosítani.
A Mezon táborában:
Sátorral 500 Ft/fő/éj; szállás igénylés esetén (korlátozott számban) 750 Ft/fő/éj ágynemű nélkül, ágyneművel 1100 Ft/éj.
A Dorcas Campingben:
Faház, 4 emeletes ágy, 8 fő részére 9.480 Ft
Faház, 2 emeletes ágy, 4 fő részére 4.740 Ft
Faház, 2 emeletes ágy, 4 fő részére 4.000 Ft.
(A két hely közvetlen egymás mellett van!!!)
Étkezés:Első nap: ebéd (érkezéstől függ), vacsora
Második nap: reggeli, ebéd, vacsora
Harmadik nap: reggeli, ebéd-vacsora (indulástól függ)
Reggelire: ki mit talál, bevásárlunk előtte, kenyér, vaj, lekvár, májkrém, rántotta, tea, kakaó� amit ilyenkor lehet enni-inni�
Ebédre: slambuc, pörkölt, lecsó, gulyás� stb. még addig kiderül, felmérés után lesz biztos
Vacsorára: parázson sült finomságok�
Ár: 3000 Ft/fő/3 nap
Inkább ilyen néven illetem meg a nem rég talált érdekes cikket a mangák magyar, valamint külföldi forgalmazásáról, mint így - Mangatámadás.
Aki most ismerkedik, vagy pedig nagy rajongója a mangáknak, értékes információkkal gazdagodhat a cikk elolvasása közben, melyet Solti Antal egy manga és anime rajongóból vált rádióműsor és honlapszerkesztő kommentálja. Nemcsak a magyar, valamint a külföldi forgalmazás meneteléről kaphatunk képet, hanem manhwa-k, és további japán képregények olvasásakor felmerülő kérdésekről is.
Az AnimeStars Magazin első ízben, 2007 januárjában jutott el az iránta való érdeklődők kezébe.
Az első, bemutatkozó szám után további kemény munkának köszönhetően jelent meg a 2. szám is, mely 20 tartalmas oldallal lett több elődjénél, és noha csak részben ennek köszönhetően, de ekkorra már 8 árusító bolt, illetve könyvesbolt hálózatnál lehetett beszerezni az újság eddigi számait. Ez körülbelül 56 üzletet jelent elszórva az országban. Most, áprilisban - a 3. szám megjelenése előtt - végre eljutottunk oda, hogy aláírjuk a szerződést a Lapkerrel, mely lehetővé teszi, hogy az országon belül több száz újságárusnál (ebbe beleértve a Relay és Inmedio üzleteket is) lehessen megvásárolni Magyarország első, professzionális anime témájú magazinját.
Ettől a héttől kezdve, szombattól (április 21.) kapható lesz országosan az újságárusító helyeken is az újság 2. száma! Habár már hamarosan megjelenik a 3. szám, de a 2. is elérhető lesz még 1 hónapig az újságárusoknál. Ha egy árusnál nem lenne, akkor is tudnia kell róla, mert országosan is tájékoztatva lettek a Lapkerrel kapcsolatban álló üzletek, standok, így elvileg a későbbiekben ott is lesz majd, ha jeleztek nekik. A 3. számot minden bizonnyal az Animecon 2. napján, tehát május 6-án lehet megvásárolni legelőször. Az utána lévő héten pedig országosan is terjesztésre kerül.
A Figyelő c. hetilap a manga- és anime-kultuszról ír a 2007. 04. 19-i számában.
A távol-keleti képregényeknek és rajzfilmeknek hazánkban is kialakult a rajongótábora. A mangában és animében többmilliárdos üzlet rejlik.
Egy, a tokiói diplomaták körében keringő legenda szerint a németek japán képregényrajzolókat hívtak meg Európába azzal a céllal, hogy azok olyan mangatörténeteket készítsenek, amelyek Németországban játszódnak. A képregények kiadása után ugyanis állítólag ugrásszerűen megnőtt a japán turisták érdeklődése a bennük szereplő német városok iránt. A mangarajongó miniszter irányításával a tokiói külügyminisztérium pedig Conan, a detektív-képregényhős segítségével népszerűsíti a japán diplomáciát, de hasonló eszközökhöz nyúl az ország rendőrsége is. A képes történetmondás erejét bizonyítja, hogy még az Európai Unió is mangasorozattal mutatja be a japánoknak, hogy miről szól az európai integráció.
Cosplay-esek figyelem!
A Debreceni Anime Egyesület cosplay-esek számára nyári találkozót szervez 2007. augusztus második hetében három napra, táboros körülmények között. (A pontos dátum még kérdéses, feltehetőleg augusztus második hete.) Először egy felmérést készítünk, hogy van-e rá igény.
Helyszín: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor http://www.mezon.hu/index.php?pid=7
Szállás: Saját sátorral, ha nincs akkor lehetőség szerint helyet biztosítunk.
Ár: - Sátorral kb. 500Ft/sátor/éj.
- Hely biztosítása esetén: 8000Ft/ház (1 ház 8 fős)
Étkezés: kb. 2500Ft. Hideg-meleg étel 3 napra.
Program: ( családias légkör, nem CON!)
1. Nap: .:
- A táborhely elfoglalása
- Előadás a jelmezek készítéséről, és a karakterek bemutatása
- Csónakázás, vízibiciklizés
- Éjszakai túra
- (Rajzverseny)
2. Nap:
- Cosplay (videó készítés, forgatás, fotózás)
- Közös főzés
- Vetélkedő
- Buli
3. Nap
- Záró műsor (meglepi)
- Eredményhirdetés
- Táborzárás
A Trillian képregénybolt új helyre költözik! A Lónyay utcai üzlet bezárta kapuit. Április második felében egy könnyebben megközelíthető és nagyobb helyen várja majd az érdeklődőket, addig viszont ideiglenesen zárva tart. Megértéseteket köszönjük és hamarosan jelentkezünk!
A Mangattack képregénykönyveket megjelentető Athenaeum 2000 Kiadó az Anime+ tévécsatorna támogatásával rajzpályázatot hirdet.
Rajzold meg kedvenc szereplődet a kiadónknál áprilisban megjelenő három manga (Dramacon, Bizenghast, Nyári srácok), illetve az A+ televízió Paradise Kiss vagy Gravitation című animesorozatainak valamelyikéből, és juttasd el hozzánk e-mailben (mangattack@lira.hu) vagy postán (Athenaeum Kiadó/Mangattack 1086 Bp. Dankó u. 4-8.)!
A legjobb alkotók mind a hat mangasorozatunk második kötetéből részesülnek, ezenfelül lehetőséget kapnak munkáik megjelentetésére a sorozatok 2007 őszi részeiben, egy �fanart� mellékletben. A legkiválóbb pályamunkák szintén ősszel kiállításon vesznek majd részt, valamint minden beküldött rajz felkerül a honlapunkra: www.mangattack.hu.
Leadási határidő: 2007. július 30. Eredményhirdetés: 2007. augusztus 31.
Az eredményeket közzétesszük honlapukon, valamint minden érintettet tájékoztatunk a pályamunkákhoz mellékelt értesítési címen.
Nem manga, sőt semmi köze hozzá, de élek a jogommal, hogy azt írok ki amit akarok :)
Ma a Képregényfesztiválra időzítve, megjelent a Kázmér és Huba (Calvin & Hobbes) első gyűjteményes kötete. Remélem a kölköt és tigrisét senkinek nem kell bemutatni!
Kötelező mindenkinek! http://www.vadviragok.hu/kiadvanyok_kazmer_es_huba.php
A korábban beküldött Füvészkert 2007. tavaszi programjában jelzett Sakura Ünnep az időjárás miatt korábban kerül megrendezésre. A szervezők jelezték, hogy 2007. április 5-től kezdődően már megkezdődik a kb. két hetes ünnep, mivel a cseresznye jóval hamarabb virágzik idén, mint számítottak rá. Így akinek van kedve - természetesen pokróccal és piknikkosárral - megnézheti a Füvészkertben a Sakura virágzást. A japán kiállításról még nem tudtak konkrétumot mondani. Minden piknikezőt szeretettel várnak, pokrócot korlátozott számban tudnak biztosítani.
A Füvészkert 2007. tavasz/nyári tervezett programjai
Sakura (japán cseresznye) ünnep április 14-től/21-től Kéthetes ünnep. A cseresznye virágzásának függvénye az időpont.
Japán kiállítás április 14-től/21-től A Sakura ünnephez kapcsolva; botanika, művészet, japán kertek témában.
Bonsai kiállítás május 5-6.
Japánban a Sakura (japán cseresznye) virágzást egyhetes munkaszünettel ünneplik, az emberek pokrócokkal, étellel-itallal kitelepülnek a cseresznyefákkal beültetett közparkokba és áhítattal nézik e gyönyörű növények virágzását, sziromhullását. E hagyományhoz hasonlóan a Füvészkert is szeretné megnyitni kapuit a piknikezők előtt, akik leülve, vagy a kerten keresztülsétálva megcsodálhatják a virágzó Sakurákat, Magnóliákat, szilvákat.
Március 22-én, este fél 8-as kezdettel ebben a félévben is várunk minden animefant a TTK-előadóba! Ebben a félévben a következőket láthatjátok:
Március 22: Full Metal Panic? Fumoffu! (1-6. rész, magyar szinkronnal); előtte AMV - vetítés
Március 29: (az előző műsor fogadtatásától függ!) Full Metal Panic? Fumoffu! (7-12. rész, szinkronnal) - ha az első adag után a szériát leszavazzátok: Angjo Onshi - The Movie (az Árnybíró manga moziváltozata; japán hang, angol felirat);mindkét esetben előtte AMV - vetítés
Április 12: Steamboy - Rendezői változat (magyar felirattal)
Április 19: AIR - The movie (japán hang, angol felirattal)
Április 26: Golden Boy (6 rész, magyar felirattal); előtte AMV - vetítés
Május 3: Vampire Hunter D - Bloodlust; előtte AMV - vetítés
Május 10: Metropolis (japán hang, angol felirat)
Március 31.-én, a Gödörben kerül megrendezésre a következő Képregényfeszivál.
Az most megnyílt weboldalon lapvető információk olvashatók a szervezőkről és a programokról, valamint felkerült a rajzverseny kiírása is. A honlapon felsorolt karaktereket lehet saját stílusban ábrázolni, majd az így elkészült rajzokat fogja egy szakmai zsűri kategóriánként díjazni - mindegyik figura kalandjainak magyarországi kiadója saját szereplőjének rajzait díjazza.
További érdekes információ lehet az eddig biztossá vált résztvevők névsora, hiszen ebből a várható kínálatot is meg lehet már tippelni, illetve belőni a rendezvényre szükséges anyagi keretet.
Az Atheneum 2000 Kiadón belül, MANGAATTACK-sorozatcímmel 6 kiadvány jelenik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, április 13-án, pénteken. A sorozatok 3 kötetesek, a második kötet az őszi AnimeConra, a harmadik pedig 2008 tavaszára fog megjelenni. A Hat kiadvány mindegyike a Tokyopop kiadó OEL kiadványa, részletesebben róluk a http://www.tokyopop.com oldalon lehet olvasni.
A könyvek:
Chuck Austen-Hiroki Otsuka:Boys of Summer. (Nyári srácok) Az első kötet
odakint 2006 májusában jelent meg, a második 2007 szeptemberre, a harmadik 2008 februárra van tervezve Amerikában. Célközönség: (inkább férfi) 18+; Besorolás: comedy-romance, Kötés: kartonált; Terjedelem: 208 p.
Svetlana Chmakova:Dramacon Az első két kötet jelent meg kint (2005 október, 2006 október), a harmadik tervezett kinti megjelenése: 2007 november. Célközönség: (inkább nő) 13-24; Besorolás: comedy-romance; Kötés: kartonált; Terjedelem (I. köt.): 192 p.
M. Alice LeGrow:Bizenghast Az első két kötet jelent meg kint (2005 augusztus, 2006 június), a harmadik tervezett kinti megjelenése: 2007 augusztus. Célközönség (férfi-nő) 13-24; Besorolás: fantasy-drama; Kötés: kartonált; Terjedelem: (I. köt) 192 p.
Stuart Moore-Christopher Schons:Earthlight (Földfény) Az első kötet
jelent meg kint (2006 október), a második és harmadik tervezett kinti megjelenése: 2007 július és 2008 április. Célközönség (férfi-nő) 13-24; Besorolás: sci-fi-drama; Kötés: kartonált; Terjedelem: (I. köt) 192 p.
Hans "Hanzo" Steinbach:A Midnight Opera. (Éjféli opera) Az első két
kötet jelent meg kint (2005 november, 2006 november), a harmadik tervezett kinti megjelenése: 2007 december. Célközönség (inkább férfi) 16-24; Besorolás: action-horror; Kötés: kartonált; Terjedelem: (I. köt) 192 p.
Joshua Elder-Erich Owen:Mail Order Ninja. (Házi ninja) Az első két kötet
jelent meg kint (2006 július, 2006 december), a harmadik tervezett kinti
megjelenése nem tudható (de az előzményekből ítélve gyors). Célközönség
(inkább férfi) 10-16; Besorolás: action-comedy; Kötés: kartonált;
Terjedelem: (I. köt) 96 p.
A már hagyományosnak mondható tavaszi anime-találkozó, a SakuraCon helyszine és időpontja véglegessé vált. Május 5-6.-án, két napon lehet gyülekezni a Petőfi Csarnokban, és kiadni a tél folyamán felgyűlt con-hiányt :)
A programok listája még nem végleges, a legfrissebb információkat a http://www.animecon.hu TARGET=BLANK>www.animecon.hu oldalon tudhatjátok meg.
Tarot Café 1 (Fumax, 200 oldal, fekete-fehér). Második mangasorozatát indítja a Fumax.
A Japánban, Amerikában, Franciaországban, Spanyolorszában és Németországban is sikernek örvendő Tarot Caféval az ezotéria világába lépünk be.
Szerzője Szang Szun Park koreai rajzolónő, fordítója Kálovics Dalma.
Megjelenik a 3. Magyar Képregényfesztiválra.
Árnybíró 4 (MangaFan, 194 oldal, fekete-fehér). A mangasorozat folytatása megjelenik január végén. Bemutatója január 27-én, az Odeon moziban rendezendő AnimeNapon.
Anime-Nap az Odeonban
Január 27, szombat, 11-16 óra
Odeon-Lloyd mozi (1136 Budapest, Hollán Ernő utca 7. ) A belépés díjtalan.
Ebből az alkalomból mutatják be a Ghost in the Shell (Páncelba zárt szellem) DVD-t és az Árnybíró mangasorozat 4. kötetét.
Vetítések:
11:30 - Paradise Kiss és Gravitation
12:30 - Ghost in the Shell
14:00 - Paradise Kiss és Gravitation
15:00 - Reneszánsz
Princess Ai 2 (Fumax, 192 oldal, fekete-fehér). Az ősszel debütált háromrészes manga második epizódja. A magyar fordítás Szeredás Lőrinc munkája. Megjelenik a 3. Magyar Képregényfesztiválra.
3. Magyar Képregényfesztivál
Az immár hagyományos esemény várható időpontja március 24, szombat. Az előzetes programból: képregényvásár, újdonságok bemutatója, vetítések, interaktív programok, képregényiskola, rajzverseny, tombola, az Alfabéta-díjak átadása. További információkkal folyamatosan szolgálunk honlapunkon.
Amerikai Anime Díj - avagy egy díjkiosztó gála Animéknek!
"Az Amerikai Anime Díjkiosztó a Japán animációkat (anime) ünnepli, amik mára már globálisan a szórakoztatás egyik fő ága.
A díjakat az Észak-Amerikában sugárzott legjobb animék kapják. És a győzteseket maguk az anime Fanok választják meg.
Az első évenkénti megrendezésre kerülő Amerikai Anime Díjkiosztó gála New York City-ben kerül megrendezésre Február 24-én a New York Comic Con által. Kérlek csatlakozz hozzánk, hogy együtt ünnepeljük az animéket és díjjazzuk azokat az alkotásokat amik olyan sokat jelentenek nekünk Fanoknak!"
Írja az A3 honlapja, a http://www.americananimeawards.com/ .
Itt van végre egy alkalom, hogy az animerajongók maguk választhassák meg melyik animék érdemelnek aranyszobrocskát.
Szavazni Online lehet az A3 oldalán, de igazán csak azoknak érdemes, akik jól ismerik az animék angol szinkronját is, ugyanis a szinkronhangok között is számos díjat sorsolnak majd ki.
Akik jól ismerik az animéket/mangákat és angol szinkronokat, azoknak most itt a lehetőség, hogy kedvenceiket jutalmazzák egy Anime díjjal. Szavazzatok ti is!
Az AnimeStars Magazin elso számának megjelenési dátuma 2006. November 10-edikére lett kituzve, ám a kiadás mégsem ment végbe ekkor. Számos probléma leküzdését követoen, az újság mára már minisztériumba is beregisztrált, jogilag minden szempontból stabil háttérrel rendelkezik.
E két hónap halasztása alatt az újság tartalma csaknem teljesen átalakult, s 8 teljes oldallal bovült. Többek között 11 oldal anime elemzés (Full Metal Panic, Cowboy Bebop, Vampire Hunter D), 5 oldal anime bemutató (Ghost in the Shell, Samurai 7), 3 oldal Japán legfrissebb, s egyben legnépszerubb animéinek rövid ismertetése, Japán zenei rovat, 6 oldalnyi manga mánia és sok más újdonsággal, érdekességgel várja majd a magazin jövendobeli olvasóit.
A tartalomról bovebben a magazin honlapján, a www.asmagazin.hu-n olvashattok.
Emellett lehetoség nyílt már az elorendelésre, illetve fél és egy éves elofizetésre is, melyet olcsóbban, 750 Ft/lap áron lehet majd megrendelni postaköltség nélkül.
Ezúton is kívánok mindenkinek Kellemes Karácsonyt, sok mangát a fa alá, egyétek magatokat degeszre és aludjatok sokat :)
Az új évben pedig sok mangát a polcokra, hegyekben.
Még egy hete sincs, hogy az Odeon-Lloyd moziban bemutatták, de nem egész két hét múlva már DVD-n is hazavihetjük a Ghost in the Shellt - már ha egyike vagyunk annak a szűk ezer főnek, akik megrendelték a filmet az xpresstől. A kiadó rohamléptekkel gyártja a korongokat, s kémeinknek hála tegnap belesasolhattunk a "mesterlemezekbe"; aztán hőálcás cyborgok törték ránk az ajtót és mire magunkhoz tértünk, már el is vitték magukkal a korongokat...
Alig egy hónappal az első kötet sikeres bemutatkozása után, az Árnybíró története folytatódik.
Megjelent a sorozat második része, kapható a könyvesboltokban, a Relay-Inmedio lánc nagyobb újságosainál, valamint az ismert képregényes helyeken.
A www.mangafan.hu oldalra is felkerül egy hosszabb előzetes az új történetekből, amelyekből ezúttal Munszu rejtélyes múltjának néhány részletére is fény derül...
A Magyar Képregénykiadók Szövetsége 2-dik alkalommal rendezi meg a Hungarocomix képregénykiállítást és -vásárt. 2006. december 9-én (szombat) a Sugár üzeltközpontban (1145. Bp, Örs Vezért Tere 24.)
Programok:
-Magyar és idegen nyelvű képregények, mangák minden mennyiségben!
-Az egész napos rendezvény díszvendége Gradimir Smudja, a Vincent és Vangogh című kötet szerzője, aki délelőtt 11 és délután 3 órakor rajzosan dedikálja a közelmúltban magyarul is megjelent művét.
-A redezvényhez a Magyar Képregény Akadémia kiállítása is kapcsolódik, amely dec.4-16 között tekinthető meg.
-Egész napos kéregényiskola, Garfield-játszósarok, AMV-k és rajzfilmek vetítése, origami, arcfestés, testfestés, tombola és a Magyar Képregényhős verseny 2-dik fordulója.
Újdonságok: Árnybíró 2, Batman: Hush 1, Bilal: A szörny ébredése, Eduárd 7, Fekete- fehér 6, Lucky Luke 2: Billy,a kölyök, Pinkhell 2, Princess Ai 1, Roham 3, Rozsomák: Snikt!, Sörmesterek 1, Sushi strip 2, Usai Yojimbo 1, Vertigo 1, Vincent és Vangogh.
Hogyan kapcsolódnak a ma oly közkedvelt japán animék és mangák a 18-19. századi fametszetekhez? Az animáció világnapján erre a kérdésre keressük a választ rajzversennyel, folyamatos vetítésekkel, előadásokkal, anime és manga bemutatóval, gó és origami foglalkozásokkal.
10:00-16:00 Rajzverseny - A rajzversenyre bármelyik korosztály képviselőit szívesen látjuk. A rajzokat a múzeumban kell elkészíteni! A rajz anime stílusú kell legyen, de kötődjön a kiállítás anyagához (pl. témájában, formavilágában, egy ott szereplő történetet dolgozzon fel vagy kapcsolódjon a színházhoz).
A képnek A4-es méretben kell készülnie, vagy - ahogy a kiállításban is látható - több A4-es lapból is állhat. A rajzok elkészítésének módja szabadon választott (alapvető rajzeszközöket adunk, de ha különleges igényeid vannak, nem árt, ha hozod magaddal a felszerelést).
Egy személy maximum 2 képpel nevezhet (a több lapból álló, de összetartozó alkotások 1 képnek számítanak).
A rajzokat délután 16 óráig lehet beadni.
A díjnyertes képeket október 31-től november 12-ig kiállítjuk az Iparművészeti Múzeumban, a "Sztárvilág a kabuki színházban" című kiállítás folyosóján.
14:00 - 15:00 Az anime és a manga gyökerei - A japán fametszet világa. Bincsik Mónika japanológus előadása
15:00 - 16:00 Mi is az az anime és manga? - Magyar Anime Társaság
17:00 A rajzverseny eredményhirdetése.
A Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum és a Magyar Anime Társaság rendezésében.
Ghost in the Shell - Páncélba zárt szellem a mozikban!
November 26-tól szélesvásznon a Ghost in the Shell anime klasszikus!
2006. november 26-án (vasárnap) lesz a mozibemutatója az animének. Az Odeon az Akira után ezzel folytattja a sort.
A film díszbemutatója nyilvános lesz, meglepetéssel! A forgalmazó mindenkit szeretettel vár!
A kópia várhatóan angol nyelvű lesz, magyar felirattal, mint az Akira esetében is láthattuk. A díszbemutatós meglepetések egyike szintén várhatóan hasonló plakátosztogatás lesz, mint tavasszal.
Idén először kerül megrendezésre a Hanime meet Hajdúhadházon,amire minden érdeklődött szeretettel várnak a szervezők!
Lesz karaoke, rajzverseny, kiállítások és előadások, film és amvk vetítése, valamint kedvenc mangáidat is nyugodtan megvásárolhatod, mivel lehetőséged lesz rá!Bővebb információért keresd fel a csapat honlapját, a www.hanimeclub.extra.hu-t!
Itt találhattok a programokról és tervezett programokról mégtöb infót és felvehetitek a szervezőkkel is a kapcsolatot. Ha valaki nem tudja hol található Hajdúhadház, amin nem lepődne meg senki, egy részletes térkép elárulja és a honlapra is a találkozó előtt egy térkép fel fog kerülni,hogy senki ne tévedjen el:)
Feltehetően mindenki értesült róla, hogy az utóbbi hónapok manga megjelenései igen kecsegtető számban és minőségben jelentek meg kishazánkban. Ezek után örömmel jelentjük be, hogy hamarosan megérkezik a legújabb animés nyomdai termék, egy 2 havonta megjelenő magazin személyében.
November 10.-én jelenik meg az "AnimeStars Magazin". Az újság 52 színes oldalt fog
tartalmazni, ezen belül 2 posztert (Cowboy Bebop, Bleach).
A várható tartalomról az egyelőre csak "ideiglenes honlapként" üzemelő oldalon találhatsz információkat, többek között:
. Anime bemutatók, elemzések, hírek
. Japán történelme, ünnepei
. Japán zenei rovat
. Poszter
. Játékok, és még sok már.
A Fumax két kötet magyar nyelvű kiadására írt alá szerződést, az USA legnagyobb képregénykiadójával, a Marvel-lel.
A Fumax gondozásában hamarosan megjelenő első Marvel kiadvány a manga szupersztár Nihei Tsutomu (Blame, Biomega, stb.) által jegyzett Wolverine: Snikt! lesz. A kötettel a kiadó nem titkoltan mind a szuperhős képregények kedvelőit, mind a mangaolvasókat egyszerre célozza meg, hiszen Nihei Blame című kult akció/sci-fi manga sorozata (melynek a világában játszódik a Snikt! is) rendkívüli népszerűségnek örvend.
A kötet manga digest formátumban fog megjelenni (mint a Princess Ai), de színesben!
A kötet várható premierje a novemberi Képregénybörzén (2006. 11. 19.) lesz, de legrosszabb esetben a decemberi HungaroComixon.
A Yamato ismét Budapestre látogat, egy teljesen új előadással.
A japán társulat az idei produkciók nagy sikerei után jövőre egy vadonatúj műsorral jelentkezik, ahol ismét ezeket a dobokat szólaltatja meg 2007. február 14-18. között, a Budapest Kongresszusi Központban, (majd február 20-án Debrecenben, a Főnix Csarnokban.) Jegyek a Concert&Media jegyirodáiban és a Libri könyvesboltokban kaphatók.
Újra anime a Szegedi Tudományegyetemen!
A japán animációs filmek döntő hányada sorozat formájában lát napvilágot. A program 4. évadjában ezekhez szeretnénk kedvet csinálni néhány sorozat elejének levetítésével. Japán szinkron, angol felirat.
Hétfőnként 19:00, BTK épület, TTK-előadó
okt.
09. Ranma 1/2 [panda, kung-fu]
16. Ghost in the Shell - Stand Alone Complex [akció, jövő]
23. Gankutsuou [sajátos Monte Cristo]
nov.
06. School Rumble [szerelmi 3szög]
13. Serial Experiments Lain [lét, net]
20. Neon Genesis Evangelion [mecha, sors]
27. Samurai Champloo [katana, poén]
Eljött az ősz, és ahogy egy-két évvel ezelőtt az ősz animéket hozott, idén úgy tünik a mangák debütálnak kis hazánkban. Mivel egymás után jelentik be a kidók a megjelenéseket, megpróbálom összefoglalni mi is várható, és mikor. Az animecon úgy látszik, a kidóknak is jó lehetőség, a mangák többségét akkorra időzítették.
A DeltaVision a Warcraft Napkút-trilógia első kötetével jelenik meg, a 168 oldalas kötet 1990 Ft. lesz.
"Azeroth világát megmenteni az Élőholt Csapástól � igazán hősi küldetés! A Warcraft: Napkút-trilógiából megismerhetjük Kalecnek, a kék sárkánynak a történetét, aki emberi alakot öltött, hogy ráakadjon egy rejtélyes, mágikus erő forrására, és Anveena, a gyönyörű ifjú lány meséjét, aki nem csak Kalec társa, de lebilincselő titok gazdája is egyben..." http://www.deltavision.hu/minis/warcraft/
A FuMax kiadó által megjelentetett Princess Ai
"A történet hősnője Ai, egy gyönyörű, ifjú lány, egy távoli világ szülötte, aki rejtélyes módon a Föld bolygón, Tokió egyik külvárosában ébred öntudatra. Szakadt ruhában, elesetten, emlékeitől megfosztva indul keresőútjára, hogy megtudja, ki ő valójában, mit keres a Föld bolygón, és mi a titka egyetlen tulajdonának, a szív alakú dobozkának."
A VadVirágok Könyvműhely Stan Sakai világhírű sorozatát, az Usagi Yojimbót kezdi. Az első kötet A Rónin címet viseli, a 148 oldalas könyv 1490 Ft.-ért kerülhet a polcokra.
"Usagi Yojimbo (magyarul: nyúl testőr) története a XVII. század végén játszódik Japánban. A polgárháború éppen hogy véget ért, a sógun még nem tudta megszilárdítani a hatalmát. Az anarchia és a politikai cselszövések korának végén járunk. Egy urát vesztett szamuráj, egy rónin bolyong ebben az országban, a neve Mijamoto Usagi."
"Valamikor rég, messze Keleten, a Dzsusin birodalomban szolgáltak az Árnybírák. A harcos-bírák, akiket saját nyelvükön Angjo Onsinak neveztek, a Császár megbízásából járták a birodalmat, hogy letörjék a helytartói önkényt és igazságot hozzanak a népnek. Álruhában utaztak, és a császári Mahai Pecséttel szolgáltattak törvényt.
S bár Dzsusin elbukott, egy magányos Árnybíró máig folytatja útját..." A Manga-fan kiadó az Árnybíró (Shin Angyo Onshi) első kötetével jelenik meg. A manga elsősorban a fantasy kedvelőknek lesz kellemes meglepetés.
Ugyan nem manga, de az első szakirodalom, ami magyarul megjelenik a mangákról. A Jószöveg Könyvműhely október végére jelenteti meg A Manga című albumát, ami 184 szines, gyönyörű oldalon mutatja be a mangákat és alkotóikat. Az ára 4700 Ft.
"E könyv elkalauzolja az olvasót a Felkelő Nap országának Nyugaton is egyre népszerűbb manga-kultúrájába. Ezt a könyvet, a mangák eredeti kötési módjának megfelelően, fordítva adjuk ki (jobbról balra)."
2006. október végére a Jószöveg Műhely Könyvkiadó megjelenteti az első magyar nyelvű, mangával foglalkozó színes albumot, Jerome Schmidt és Hervé Martin Delpierre: Manga című munkájának képekben-szövegben az eredetivel mindenben megegyező magyar változatát.
A szerzők végigjárták interjúikkal Japánt, a manga-alkotókat, s így született meg e könyv. A kiadandó kötet nagy formátumú (230mm x 285mm), 184 oldalas, fantasztikusan gazdagon illusztrált színes album. E papírborítóval ellátott könyv 5000 induló példányban, a mai magyar könyvpiacon uralkodó árakhoz képest elfogadható, 5490 Ft fogyasztói áron, minden jelentősebb könyvterjesztőnél terjesztett módon lesz kapható, várhatóan már 2006. október végén, november elején. A kiadó az új albumról vetítettképes bemutatót tart az őszi AnimeCon-on. Különösen jó hír, hogy a könyvet a japán kötési módnak megfelelően adják ki.
A könyvben szereplő szerzők: Takehiko Inoue, Riyoko Ikeda, Naoki Urasawa, Osamu Tezuka, Hiroyuki Takei, Yoshihiro Tatsumi, Junko Mizuno, Jiroo Taniguchi, Kaiji Kawaguchi, Frédéric Boilet. A könyvben bemutatott sorozatok, illetve elemzések: Astroboy, A Comicket, Akira, Doraemon, Kenshin, a csavargó, Kozanji szentélye, Szent Seiya, Manga-múzeumok, Xie�s Paciaban Night, Sailor Moon, Maruo Suehiro, Mangakisszák, Shin Chan, Naruto, Shonen Jump, A japán metró, Dragon Ball, GTO (Great Teacher Onizuka / Onizuka, a nagy tanár), Mangaka-műhely, Harajaku park, Detektív Conan, Tsukiji Market, Hirosimai Gen, Ikkjú Mandarake.
Stan Sakai híres képregényének, az Usagi Yojimbo-nak a kiadását kezdi meg a Vad Virágok Könyvműhely. Az első, 148 oldalas kötet az októberi AnimeCon-on fog megjelenni.
Kiskőrösön ismét Anime Vetítést rendez a KiAVet. Ezúttal igérjük nem fogunk késni. :)
Lesz AMV vetítés. Most pontosan fogunk kezdeni ezért legyetek ti is pontosak. ;)
Időpont: 2006.Augusztus 29. (kedd) 14:00-18:00
Helyszín: Holdfényes Biliárd Club Rákóczi u. 28, Kiskőrös
Filmek:
Sailor Moon R The Movie
Love Hina Christmas Special : Love Hina Karácsonyi különkiadás - Csendes éj
Yu Yu Hakusho movie 1
Catgirl Nuku Nuku OVA 2 : Macskalány Nuku Nuku OVA 2
Ninja Cadets OVA ep. 1 : Ninja Kadétok OVA ep. 1
Idén ősszel is megrendezésre kerül a már hagyományosnak mondható animecon a MAT szervezésében.
A helyszin most a Petőfi Csarnok lesz, cosplay-jel, konzolversennyel, rajzversennyel, karaokeval és még rengeteg programmal.
Időpont: 2006 október 7. (szombat)
További információk: http://www.animecon.hu
Immáron második alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Inuyasha Találkozó. Különböző versenyekkel, előadásokkal, manga vásárokkal, valamint sokak által szeretett meglepetés vendégekkel kedveskedünk a rajongóknak.
Helyszín: Bálint Zsidó Közösségi Ház
1065 Budapest,Révay utca 16. (Opera melletti kis utcában)
Úgy tűnik, hogy megfilmesítik a Deth note-t. Ez derült ki legalábbis a japán honlapjukról. Szerintem sok embert megnyugtat, hogy L nem is néz ki olyan rosszul. (Bár őszintén szólva a trailert nem sikerült megnyitnom.)
Várhatóan két részes. 2006. június 17-én mutatták be Japánban az első filmet, ami nagy sikernek örvendett. A mangához hű, kivéve Shiori, a ´barátnő´. Egy éves visszatekintéssel indul, a történettel, hogy hogyan találja meg Raito a noteszt; és L-lel való első találkozásával végződik. A második film bemutatását októberre tervezik. Cinema Topics Online szerint Amerika átveszi a filmeket, és amerikai adaptációra is lehet majd számítani, a film sikerétől függően.
A film japán honlapja: (menjetek rá az alsó képekre a lapon:) http://wwws.warnerbros.co.jp/deathnote/
2006.Július 10-én ismét megrendezésre kerül az országos Pokémon találkozó. Ezuttal Pokémon Gameboy bajnoksággal egybefűzve.
A Bajnokság nyertese a Bagszipoke rajongói oldal által készített Pokémon Mester címet tartalmazó oklevelet kapja meg, mellyel a következő bajnokságig igazolhatja, hogy ő Mo. jelenlegi Pokémon Gameboy bajnoka. A találkozó további célja még a Trading Card game-ben való csatázás és cserélgetés illetve az ismerkedés. Szerettel várunk minden Pokémon kedvelőt!
Itt a nyár, a dögmeleg, és ezzel a MANGAzin is megújult. Nem csak külalakjában, hanem szolgáltatásaiban is sok újat nyújt, remélhetőleg mindenki legnagyobb megelégedésére.
Kívánok mindenkinek további kellemes olvasgatást, sok-sok mangát, és ezúttal is szeretném megköszönni mindenkinek, aki ismertetőt, interjút, fordítást adott az oldalnak, vagy bármivel is hozzájárult ahhoz, hogy ide eljutott.
Nélkületek ez az oldal nem létezne.
Köszönöm!
2006. június 27-én 13 óra 30-kor helyszín: Budapesti Gazdasági Főiskola-Külkereskedelmi Főiskolai Kar 11165 Diósy L.U. 22-24. K. épület, 1. emelet Klubterem Őexcellenciája KAWAMURA TAKEKAZU Japán Európai nagykövete
"Japan and the EU: Valuable partnership for the future"
A Szellemlovas társasjáték klubban rendszeresen tartanak GO klubot, egyenlõre havonta egyszer egy pénteki napon. Ha szeretnél megismerkedni ezzel a tradicionális játékkal akkor gyere el bátran. A szabályok roppant egyszerûek, míg maga a játék igen összetett. Szerencsére az elõny-hátrány rendszer és a játékerõ besorolás nagyon jól ki van találva, így a kezdõknek is hamar szerez sikerélményt. Ha nincs még Go készleted az sem akadály, használd a klub készleteit.
Mégsem kell a magyar rajongóknak nélkülözniük a TOKYOPOP Warcraft képregényét! A magyar változat 2006 őszétől a Delta Vision Kiadó manga sorozatának első tagjaként lát napvilágot. A közel 200 oldalas könyv Richard A. Knaak műve alapján készült. A rajzokat Jae-Hwan Kim dél-koreai művész készítette. Kapható lesz a szerepjáték- és könyvesboltokban, valamint a nagyobb újságosoknál.
2006. június 12-én és 13-án Manga és animációs kiálltások láthatók a Budapesti kArton Galériában (V. kerület, Alkotmány u. 18).
Programok:
2006. június 12-én hétfőn, 17 órától: Maya Yonesho, a Winter Days című animációs film egyik alkotója előadást tart a japán független rajzfilmről és saját tevékenységéről.
Maya Yonesho (1965) a kiotói Képzőművészeti Egyetemen végezte tanulmányait. 1985-től dolgozik független animációs művészként. 1997-től készít absztrakt animációkat, ahol a nyelvet, a hangot és a zenét egy adott tematikába rendezi. 1999-től animációs workshopokat vezet, 2000-től a kiotói Seika Egyetemen óraadó tanár Filmográfia: Introspection (1998), Believe in it (1998), Learn to love (1999), Countdown (2002), Üks Uks (2003), Wiener Wuast (2006) Fesztiválok / Kiállítások: Oberhausen, Németország (1999), Hiroshima, Japán (2004), Kunsthalle Düsseldorf, Németország (2005), Design Museum, Észtország (2005)
2006. június 13-án kedden, 17 órától: Jaqueline Berndt, a jokohamai egyetem professzora tart előadást "Manga beyond subculture: On recent tendencies of Japan´s comics culture" (A manga a szubkultúrán túl: a közelmúlt japán képregény-kultúrájának irányzatai) címmel. Előadásának középpontjában Tezuka átértelmezése, a manga és a művészet viszonya, kapcsolata a pre-modern korszakhoz és az alternatív képregény megjelenése áll.
Jaqueline Berndt (1963) a Humboldt Egyetemen (Berlin) szerzete meg PhD fokozatát esztétikából. 1991-től Japánban él, 2001-től docens a jokohama-i Állami Egyetem Művészet és Média tudományokkal foglalkozó tanszékén. A képregény esztétikájával, illetve tágabb értelemben a japán vizuális művészettel kapcsolatban jelentek meg írásai. pl. Phänomen Manga. Comic-Kultur in Japan. Berlin: edition q 1995 (in spanish: El Fenomeno Manga. Barcelona: Ediciones Martinez Roca 1996); [editor & co-author] Man-bi-ken. Manga no bi/gakuteki jigen he no sekkin. [Towards an Aesthetics of Comics. Anthology] (Kyoto 2002).
Az előadásokhoz tolmácsolást biztosítunk!
2006. június 12 - 16 között a kArtonban manga mini könyvtár is várja az érdeklődőket.
Nyíregyházi Anime Meet Június 17-én, szombaton esedékes az első nyíregyházi anime meet. A helyszín az Ázsia Teaház - a Dózsa György utca és a Nyár utca sarkán, a Big Ben nyelviskola mellett. Aki jön, azt kérjük, hogy MSN-en vagy e-mailben értesítse Fyrát (MSN: nenya89@im-net.hu e-mail: es_member@vipmail.hu) vagy Raisut (e-mail/MSN: hunime@freemail.hu), hogy tömeges érdeklődés esetén valami nagyobb helyszínt találjanak. A meet 11 órakor "kezdődik", természetesen mindenki akkor jöjjön, amikor tud, de 11-nél hamarabb nem igazán érdemes, mivel a teaház akkor nyit.
Nem a MAT által szervezett, de japános vonatkozású program:
Park:
A Jövő Háza parkjának külső színpadán a két nap alatt láthatók harcművészeti bemutatók (többek között a Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub, illetve Jiu Jitsu bemutató), fegyverbemutatók, céllövészet, jelmezes bemutatók és felvonulás.
21.00: A Fogadó ad helyet este kilenctől (amikor a jelmezverseny befejeződik a Teátrumban) egy nagyszabású nyári maszkabálnak (Fancy Dress Party), amire szeretnénk, ha minél többen felöltöznének. Lehetőség nyílik táncra, karaoke-ra, beszélgetésekre a kávézóban vagy a pódiumon – hajnalba nyúlóan.
(megjegyzés: Cosplayesek, JRockerek!!! Most átbulizhatjátok az éjszakát kedvenc ruháitokban! ^_-)
A Fogadó pódiuma fölötti térben a hétvége folyamán az AXN Sci-fi csatorna és az A+ kínálatából láthatók filmek.
Szombat és Vasárnap:
MAT pult
Fogadó:
Arc és testfestés
A március végén csődöt jelentett Hekitensha kiadó magával rántotta a Biblos, és a Highland kiadót is.
A Biblos a kilencvenes években vált a shounen ai/yaoi műfaj legnagyobb kiadójává.
Azóta neve összeforrt a stílussal, hiszen az ő gondozásukban jelentek meg a BexBoy antológiák, valamint Nitta Youka (Haru wo Daite Ita, Boku no Koe), Kodaka Kazuma (Kizuna, Kusatta Kyoushi no Houteishiki), vagy Yamane Ayano(Finder no Hyouteki) című munkái.
A csődöt nem a kiadásért felelős részleg okozta, a kétmilliárd yenes tartozás mégis csődbe vitte a kiadót. A Biblos további kiadványainak sorsáról nincs információ, de valószínűleg biztosan akadnak jelentkezők, akik szívesen folytatják a sorozatok, magazinok megjelentetését. A csőd valószínűleg nem érinti a külföldi licenszeket és megjelenéseket, de biztosat csak a későbbiekben tudhatunk. A Biblos további sorsáról újabb hivatalos fejleményeket várhatóan az április 13-ára bejelentett sajtótájékoztató után tudhatunk meg.(erről még semmit sem hallottam)
Forrás: http://www.japanimania.hu/index.php?file=news2&nid=164 az eredeti cikket írta:Darklight,
átdolgozta:Arctica
Minden második szerdán a Japán Filmklub keretében japán filmeket vetítenek az Örökmozgóban. Az aktuális filmek: Május 10. szerda 18.30 Aiki (Aiki), japán,2002 Május 24. szerda 18.30 Robocon - Robotverseny (Robocon), japán, 2003 A belépés ingyenes, helyfoglalás az érkezési sorrendnek megfelelően. Forrás: http://www.filmintezet.hu/uj/orokmozgo/>http://www.filmintezet.hu/uj/orokmozgo/
Idén tavasszal is megrendezi a Pokémon rajongók klubja a Tavaszi találkozójukat. Ez egy kötetlen ingyenes találkozó, amelyet a Westend city centerben, Április 14-én(péntek). Gyülekező a földszinten a vízesés előtt 10:00-10:30-ig. A tali programjába tartozik a szokásos Pokémon TCG(Trading card game) verseny, illetve a Nintendo Gameboy Pokémon játékokban való cserélgetés és csatározás is.
Bizonyára mindenkinek feltűnt, hogy nem lehet az oldalról letölteni. Az AnimeHQ átmeneti gyengélkedáse miatt ez a szolgáltatás szünetel. Az átmeneti időszak hosszáról nincs információm.
Most szombaton megrendezésre kerül az első Inuyasha találkozó. Helyszín:Ady Endre Művelődési Központ 1043 Budapest, Tavasz u. 4. (a Könyves Kálmán Gimnázium mellett) Idő pont:2006. március 11. szombat, délelőtt 10-től délután 3-ig Belépési Díj: 500 Ft
A HUNime fórumain kerül megrendezésre az első magyar szinkronszínész bajnokság, természetesen anime szinkronszínészek között! A selejtezők március 1-én kezdődnek, részletek akkor a HUNime megfelelő fórumán!
elmezversenyt hirdet az Átjáró napi 2. Magyar Képregényfesztiválra 2006 március 5-ére - a Magyar Képregénykiadók Szövetsége és az Átjáró rendezvénysorozat stábja. A jelmezversenyen bárki indulhat saját maga készítette vagy akár kölcsönzött jelmezzel is. Minden fellépő ajándékot kap, illetve a három legjobb öltözék értékes díjazásban részesül.
A március 5-én, a Millenáris Park Teátrumában megrendezésre kerülő képregényfesztiválon lehetőség nyílik arra, hogy bárki megmutassa magát jelmezben a fesztivál közönségének. A jelmezeknek természetesen kapcsolódniuk kell a képregény-kultúrához, ám szabadon választott, hogy ki-ki milyen témához nyúl az öltözék kiválasztásánál. A ruhát ki lehet egészíteni arc és testfestéssel is.
Akik úgy döntenek, hogy jelmezben érkeznek a fesztiválra, azoknak a rendezvényre nem kell jegyet venniük (Figyelem: csak egyértelmű jelmez esetén jöhetnek be ingyen a résztvevők!). Ezen túl, mindenki, aki beöltözik, további ajándékokat kap.
A jelmezverseny résztvevőinek és nyerteseinek díjazására 140 ezer forint összegű nyeremény áll a rendezők rendelkezésére. A legjobb három jelmezről a délutáni (várhatóan 15 órakor kezdődő) jelmezbemutató során dönt a képregényfesztivál (grafikusok közül) kiválasztott zsűrije. A legjobb öltözékek jutalma egy-egy albumból, figurából, könyvekből és képregényekből álló értékes csomag lesz.
A rendezők célja az, hogy megteremtsenek a fesztiválnak egy Magyarországon még nem tapasztalt hangulatot, s hogy a jelmezek felöltésével együttes szórakozásra és játékra sarkallják mindazokat, akik szeretik a képregényeket.
A Tárnoki Lokálpatriták Kultúrális Közhasznú Egyesülete szívesen vár minden érdeklődőt a "Japán egy tárnoki utazó szemével" című előadásra.
Japán technikát, közlekedést, a hagyományok gondozását, a műemlékeket és az új épületek harmóniáját, a varázslatos japán kertek és parkokat, a japán életet és a japán ételeket bemutató vetítettképes előadás.
Előadó: Őr András
Időpont: 2006. február 25. 18:00 (Szombat) Helyszín: Tárnok (2461), Művelődési Ház, Fő utca 43. (Kérésre eligazítást adok.)
Kérlek minden érdeklődőt, ha szeretne eljönni, jelezze ezt emailben nekem: spower@freemail.hu
Amennyiben nagy lenne az érdeklődés, szívesen tartana nekünk külön előadást egy másik időpontban.
Helyszín: Tudomány és Gazdaság Háza, 3530 Miskolc, Görgey A. u. 5.(régi nevén: Tudomány és Technika Háza) Időpont: 2006. július 15., szombat
Részletek: Tervezett programok: 2 teremben folyamatos programok, karoke (a legjobbnak díj is jár), táncszőnyeg, PS2 sarok, helyszíni rajzverseny, Neko no Ongaeshi vetítése, Jrock/pop + AMV vetiítések, mangavásár. Afterparty: egy belvárosi klubban JMusic party. Másnap (július 16): városnézés, mászkálás, strand A kollégiumi szálláshelyet és a helyszínre kísérést is intézik a szervezők. További részletek a MAT honlapon (www.animetarsasag.hu) valamint a Miskolci Anime Klub honlapján (www.mink.hu/)
Helyszín: Millenáris Teátrum alsó szint - Budapest II. kerület, Fény utca 2-4 Időpont: május 14 vasárnap
Tervezett programok: vetítések, előadás, mangavásár, kalligráfia,origami,rajz sarok, beküldendős rajzverseny, cosplay verseny kiállítása a tavalyi Stabilós mangaka pályázat beküldött műveiből vendégek
További információ a Magyar Anime Társaság honlapján található. (www.animetarsasag.hu)
Természetesen amennyiben valaki szeretne bármelyik rendezvény szervezésében, lebonyolításában segíteni, ne fogja vissza magát, szóljon bátran az elnokseg@animetarsasag.hu e-mail cimen! ^^ Ha bármilyen ötletetek, hozzáfűznivalótok, stb van, azt is szívesen hallanánk! Várunk mindenkit szeretettel és remélhetőleg a tetszéseteket elnyerő programokkal!
Képregény Fesztivál március 5-én a Millenárisban a MAT és a mangaboltok részvételével! Időpont: 2006. március 5. (vasárnap), 10:00 - 20:00 óra Helyszín: Millenáris Teátrum - Budapest II. kerület, Fény utca 2-4 Belépti díj: 10 év alatt ingyenes, diákigazolvánnyal és KreArt tagságival 500 forint, teljes áron 800 forint.
- MAT pult próbálunk szerezni Macskák Királysága DVDt, és egyéb az RTL klub által eddig kibocsátott anime DVDket.
- arcfestés + henna - kanjikat (japán irásjegy) + egyéb animékben/mangákban felbukkanó jeleket festünk rátok. Lesz egy katalógus amiből lehet válogatni, de ha hoztok magatokkal képet, hogy olyat szeretnétek, az is megoldható. Sőt, ha előre elkülditek nekünk, beletesszük a katalógusba, és még be is tudjuk gyakorloni. Valamint az örök sláger - nonfiguratív motívumok.
A rendezvény programjának része lesz még egy képregényes cosplay verseny is, értékes nyereményekkel. A mi pultosaink is cosplayben lesznek, és arcfestőink segíthetnek a sminkelésben is. Úgyhogy ha bárkit az fogna vissza a versenyzéstől, hogy véletlen ő lenne az egyetlen, az megnyugodhat. Ez a nap része lesz. ^_-
- Kerekasztal beszélgetés - 30 perc Téma: Miért olyan nehéz Magyarországon Mangát kiadni?
Meghívott vendégek: (közülük majd még kialakul, hogy kik tudnak eljönni)
- Láng István (Semic; DB, SM) - Szélesi Sándor/Miyazaki Jun - Szilágyi Bálint (Odeon) - Boros Csaba (Mangafan) - Vladi (FUMAX) - Neko (MAT)
Amennyiben hennáztál vagy festettél már arcfestékkel, vagy legalábbis szépen tudsz rajzolni, ráérsz március 5-én, és van kedved segíteni a társaság munkáját, jelentkezz az elnokseg@animetarsasag.hu e-mail cimen. További információ a Magyar Anime Társaság honlapján található. (www.animetarsasag.hu)
A Magyar Képregénykiadók Szövetségének szervezésében az Átjáró Nap programsorozat keretén belül kerül sor a 2 Magyar Képregényfesztivál megrendezésére. Időpont: 2006. március 5. (vasárnap), 10:00 - 22:00 óra Helyszín: Millenáris Teátrum - Budapest II. kerület, Fény utca 20-22. Forrás: http://fesztival.kepregeny.info/ A rendezvényen a Magyar Anime Társaság is képviselteti magát.
A külföldi forgalmazó kommunikációs hibájából csúszik a klasszikus cyberpunk anime magyarországi bemutatója március végére-április elejére - amennyiben egyáltalán engedik moziba kerülni. A dvd megjelenés május végi időpontját mindez nem befolyásolja. Az Odeon csak megfelelő minőségű kópia esetén mutatja be a mozikban az Akirát, mivel a dvdről történő vetítés (bár terjedtek ilyen pletykák) kezdettől fogva szóba sem került. A forgalmazóval éppen a kópia minőségével kapcsolatban támadt nézeteltérésük. Ennek ellenére kikerültek a bemutató tervezett időpontjáról szóló információk, ezért és a csúszásért is a cég magára vállalja a felelősséget. http://www.japanimania.hu/index.php?file=news2&nid=68
Idén tavasszal animevetítésre kerül sor több alkalommal is a Budapesti Animációs Filmklub szervezésében. A filmek a Budapesti Animációs Filmklub "Animetavasz" elnevezésű sorozatának keretein belül kerülnek levetítésre, kéthetente szerda este, nyolc órai kezdettel. A filmklub a Millenáris Fogadóban, a II. kerületben, a Fény és Kisrókus utca sarkán működik már évek óta. A belépés ingyenes! http://www.aoianime.hu/index.php?oldal=hir&id=186
2006. február 5-én, vasárnap 14:30-tól a Puskin Moziban Maruyama Masao úr (Madhouse Studio kreatív igazgatója) tart előadást, utána pedig filmvetítést. 2006. február 5. (V) 14:30 - (a program kb. 18:15-ig tart) forrás: http://www.szaku.hu/index.php?option=content&task=view&id=1634&Itemid=
Időpont: 2006.Február 5. (vasárnap) 14-17 óra Helyszín: Petőfi Sándor Művelődési Központ, Kiskőrös, Petőfi Tér 4/A
Filmek: Slayers Excellent OVA 1 : Slayers Excellent - A labirintus Inuyasha movie 3 : Kastély a tükrön túl Ayane´s High Kick : Ayane Magasrúgása Catgirl Nuku Nuku Phase I. : Macskalány Nuku Nuku Fázis I
Az Odeon tervezi a két kult anime, az Akira és a Ghost in the Shell DVD kiadását hazánkban! Az Akirát február végére március elejére beigérték 2-3 kópiás mozivetítésre is! Sikertől függően szeptember végére a GitS-et is.
forrás: DVDExtra.hu
Sajnálattal kell közölnöm, hogy a Nagykanizsai meet tolódik, mégpedig egy héttel. A meet új időpontja: 2006. Január 21. Ez az időpont már nem változik, ha esik, ha fúj. Ezenkívül az összes időpont ugyanaz. Megértéseteket köszönöm!
2006. Január 14.-én szombaton délelőtt 11:00-kor Nagykanizsán megrendezésre kerül az első NÉKAF meet... 10:30-kor találkozunk, gyülekezünk a Nagykanizsai vasútállomáson. 10:45-kor indulunk el a meet tényleges helyére, Mc´ Donalds-ba. Ha kidobnak minket, megyünk a Kanizsaplázába:) Amennyiben ha érdekel valaki, az kérem e-mail-ben jelezze hogy tud jönni. kazuha2@freemail.hu, vagy zentai.kati@mailbox.hu Ha valaki nem tudja hol van a vasútállomás, vagy más járművel jön, az szóljon, hogy hova menjünk érte!! Köszönöm előre is a részvételt: Kazuha
Újra hazánakba látogat az egyik leghíresebb japán taikodob-csoport, a Yamato. A koncertek helyszínei, időpontjai:
1. Bp.: Budapest Kongresszusi Központ 2006. február (15., 16., - ezeket titkos forrásból tudom ;D) 17., 18. - 20:00 Jegyárak : 6000 Ft, 8000 Ft, 10.000 Ft, 12.000 Ft, 15.000 Ft Ma (jan. 10.) 6000 Ft-os jegy (legalábbis 2 egymás mellé szóló) nem volt, és a 8000 Ft-osból sem volt túl bő a választék...
2. Debrecen: Főnix Csarnok 2006. március 2. - 20:00 (lehet, hogy itt is lesz még extra előadás, de nem biztos) Jegyárak: 2900 Ft, 3600 Ft, 4900 Ft, 5900 Ft, 9900 Ft
A MANGAzinnak helyet adó szerverben hardver hiba történt, ezért átmenetileg előfordulhat, hogy nem lehet le- és feltölteni. A hiba kijavításán dolgoznak, remélhetőleg nem tart sokáig. Részletek: http://www.ahq.hu
Ismét Japánnal kapcsolatos programok a Hopp Ferenc Múzeumban
2006 jan. 7.-én újra Japánhoz kapcsolódó programok/előadások a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeumban... 2006 jan. 7.-én: 10-13 óráig: Pörögj velünk! - Japán pörgettyűk készítése Gyerekfoglalkozás a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum kiállítóterében.
15 órától: "Aranyporral felszórt ékszerek" Hagyományos japán lakktechnikák magyar szemmel Balogh Gabriella iparművész előadása.
Idén újra lesz néhány anime a Vox-on. 2006. január 2. 24:00 - Chikyű Shôjo Arjuna/Earth Girl Arjuna* (valószínűleg német szinkron, mivel már a VIVA-n is ment) 2006. január 9. 24:00 - Chikyű Shôjo Arjuna/Earth Girl Arjuna* (valószínűleg német szinkron, mivel már a VIVA-n is ment) 2006. január 16. 24:00 - Chikyű Shôjo Arjuna/Earth Girl Arjuna* (valószínűleg német szinkron, mivel már a VIVA-n is ment) 2006. január 23. 24:00 - X - The Movie (német szinkron) 2006. január 30. 24:00 - Submarine 707R (2 részes OVA, német szinkron)
* Az Arjuna 13 részes, és részletekre bontva adják le, tehát hétfőnként kb. 1/3-ad sorozatot.
Az oldalon megjelenő bármilyen anyag annak népszerűsítését szolgálja, semmi anyagi hasznom abból nem származik (sajnos). Az oldalon megjelent képek és egyéb matériák szabadon használhatóak mindaddíg, míg az érintett témának nem szolgálnak kárára, illetve a szerzői jogi törvényekbe nem ütköznek.